2007-ben már teszteltük, jó volt. Sőt. Először Quimby aztán Kispál... vagy fordítva, nem is lényeg. Nagy eső volt, nem volt túl sok ember, ingyenes és jó volt a koncert, sajnos némi politikai felhanggal. Ott és akkor láttam először sálas lányokat, persze politikától ez már független volt :) Nagyokat nevettünk rajtuk, azóta már sálas fiúk is vannak, ráadásul mára már úgy elterjedtek, hogy gyakorlatilag fel sem tűnnek senkinek.
2008-ban és 2009-ben nem sikerült sajnos eljutni, no de majd most! Mi is a program? Pénteken Kispál, szombaton Quimby. Sajnos szombaton már nem maradhatunk, de a Kispál koncertjeire még el kell menni amíg járnak koncertezni. Kissé meglepő, hogy a plakáton a Kiscsillag képével reklámozták a Kispál és a borz zenekart :o)
Kezdés péntek este fél kilenc. Szuper! Még szabadságot sem kell kivenni, a fél ötös IC-vel fél hétre fenn vagyunk, csomagokat ismerősnél lepakol, és még bő két óránk lesz kijutni a koncertre. De az ember hiába tervez, ha a MÁV és a BKV nem partner. Úgy volt minden, ahogy a kitekert szlogenben, amit a MÁV-nál dolgozó kedves barátom szokott mondani: "rozzant vasút, áll a MÁV".
Sajnos a vonat negyven perc késéssel indult, de az időbe még bőven belefért volna ez a késés. (Az IC jegyeket azért visszakértük másnap. Biztos ami biztos.) A csomagokat lepakoltuk és indultunk volna, viszont legnagyobb meglepetésünkre a villamos az istenért nem akart jönni. Újabb hosszú percek múltak el. Menjünk gyalog a metróig? Csak három megálló... Szerencsére a másodiknál mégiscsak jött egy villamos, de nem siettette meg magát, gyalog talán mégis hamarabb értünk volna oda. Jött a hét megálló kék metróval, meglepően simán és gyorsan.
Épp kezdtük azt hinni odaérhetünk még kezdésre ha késnek Kispálék is kicsit, de ekkor jött az átszállás a pirosra. A peronon a kijelző szerint több mint húsz perce nem jött metró. Persze a Kispál koncert a hivatalos kezdés szerint már pont ennyi ideje elkezdődött. Na akkor ennyit arról, hogy bőven jut idő mindenre... Ekkor valószínűleg az illetékesek közül is feltűnt valakinek, hogy iszonyat tömeg áll a peronon metró meg sehol, ezért bemondta a tölcsérhang, hogy mindenki hagyja el a metró területét és menjenek (én is gondoltam valamire, hogy ők hova menjenek) metró pótló busszal. Na itt kezdett kicsit eldurranni az agyam. Valahogy túl sok a véletlen egybeesés ami hátráltat abban, hogy kijussunk erre a koncertre. Mintha a Truman Show-ban szerepelnénk és azért történik mindez, mert még nincs kész a díszlet azon az úton ahová tartunk...
És ekkor újabb filmbe csöppenünk, Running Man. Futás, hogy odaérjünk még a koncert vége előtt. Ellenfelek az autók, az utak, a népek, a Gödör, a szökőkút... Erős aggodalommal töltött el a velünk szembe jövő, tucatnyi, Kispál és a borz pólós fiatal látványa. Talán vége a koncertnek... De nem! Ebben a pillanatban, valahonnan a távolból már hallatszott az Emese. A szám végére oda is értünk, alig negyven perccel a kiírt kezdési időpont után. Nézzük a dolgok jó oldalát, így szerencsére lemaradtunk Rogán "lelkesítő" beszédéről is. (Félreértés ne essék, egyformán utálok minden politikust. Akit megérint a politika ragályos ujja az többé jó ember nem lehet.)
Szóval odaértünk a térre, ahol akkora tömeg fogadott amekkorát ritkán lát az ember. No de ekkora tömeget azért ne már! Lehetetlen feladat volt keresztül verekedni magunkat a népen, hogy olyan pozíciót vegyünk fel, ahonnan a színpad is látszik. Pontosabban a színpadon lévő zenészek, mert a színpadot azért nehéz lett volna nem észre venni, zavart is rendesen a kilátásban. Egy idő után feladtuk. Kábé akkor, mikor Lovasi azt énekelte hogy: "üdvözöllek babám a sűrűjében".
Minden esetre soha nem néztem még koncertet hátulról, a színpad mögül. Újabb élmény, ha nem is a legkellemesebb. Többször láttam például Lecsó lábát, néha-néha Lovasié és Kispié is feltűnt. Diósit pedig teljes méretében megtekinthettük egyszer, mikor éppen olyan szám ment, amiben semmi dolga nem akadt, így hátra ment a színpad mögé, talán azért hogy felkészüljön a rettenetes bonyolultságú egy hangból álló, de mindkét mutatóujját erősen igénybe vevő szólójára a "Még egyszer" című dalban.
Volt előttünk egy kivetítő is, de a kameraman valószínűleg holtrészeg lehetett mert egy értelmes képet nem vetített ki. Mondjuk aranyos volt az integető kis lila elefánt, és látni lehetett Lovasi arcát és egy gitárt szuper közeliben, de csak kábé ezek váltogatták egymást. Meglepett viszont, hogy Budapesten is nagyon népszerű a Tiszai-pályaudvar című dal, és hogy teljesen más dalokat játszottak mint pár héttel ezelőtt Miskolcon. Igaz Miskolcon hosszabb volt a ráadás, és jobb számokat választottak a végére.
Összesen kb. 6-7 számot sikerült végig hallgatnunk, de jó kis koncert volt a késéstől és a tömegtől eltekintve még hátulról nézve is. A zenekar szokásos meghajlása után a tömeg egymást taposva váltott teret, maga mögött hagyva a nagy halom szemetet, akárcsak a Birodalom visszavágban a Hoth rendszert elhagyó csillagrombolók, és megláthattuk végül Kispál András felső részét is, egész a feje búbjáig, ahogy beslisszan egy fehér sátorba, kezében valami "üdítővel". Elslisszantunk hát mi is, meglepő módon gördülékenyen. A metró is járt, a villamos sem késett. Jó munkát végzett a díszletet építő Truman Show csapat míg mi a koncerten voltunk :)
Ismét közeleg a nyár, hamarosan itt a Hegyalja Fesztivál! Végre a fellépők is olvashatók a www.hegyaljafesztival.hu oldalon. Itt-ott érdekes dolgokra bukkanhatunk ha figyelmesen átnézzük őket.
Először is a koncertek hossza mintha megrövidült volna. Nem emlékszem, hogy valaha is lett volna a nagyszínpadon másfél órásnál rövidebb fellépés, hát most van. Nem is egy, sőt nem is akárkik. Például a Quimby, aki röpke húsz perces beállás után egy jó negyven perces koncertet ad. Mivan? Emlékeim szerint még soha nem volt nekik elég negyven percnél rövidebb idő Hegyalján a beállásra, na de majd most kapkodhatják magukat.
Másodszor a helyszínek száma mintha kevesebb lenne, mint eddig, vagy pedig még nem százas a lista. Remélem ez utóbbi eset fordult most elő. Összesen négy színpad lesz?
Pozitív, hogy visszatért a Jim Beam színpad, de közben hová lett a De Walt sátor? Ott voltak mindig az igazán kemény, zenés-táncos muzsikák, mint például tavaly a Testament (mondjuk ők lehettek volna igazán a nagy színpadon is).
A Borsodi Malátabár is úgy tűnik igazi színpad lesz, nem csak egy „beülök lazába és vedelem a sört a napon” típusú beszélgetős hely mint tavaly.
A Pepsi színpadon is furcsán fest a pénteki 17:20-kor kezdődő program, ahol a Ladánybene 27 és a Paddy and the ratts egyszerre kezdi a koncertet, de a Ladánybene húsz perccel tovább marad fenn :)
Egyszóval gyanús, hogy lesznek még változások. (szerkesztve: Már történtek is változások, a pénteki program javítva.)
A jelenlegi program egyelőre így néz ki: (Kattints a képre a nagyméretű változat megtekintéséhez!)
2010.07.14. szerda:
2010.07.15. csütörtök:
2010.07.16. péntek:
2010.07.17. szombat:
Sajnos igazán nagy nevek sincsenek idén és sok jó program üti egymást, így vagy rohangál az ember a két színpad között, vagy az egyiket kihagyja. Azt mondjuk nem értem, miért a Kispál és a borz lett a Motorhead elő zenekara. Értelmetlen dolog, nem ugyanaz a rajongótábor (leszámítva engem, szerencsére mindkettő a kedvenceim között van), és teljesen más a stílus. Ráadásul Kispálék előtt a PASO! Őket is szeretem, de akkor is eléggé összevissza zenék lesznek. Régebben leültünk egy helyre és egyforma stílusú zenék jöttek egymás után, meg sem kellett mozdulnia az embernek, azt nézte ami érdekli. Most majd kóborolhatunk jobbról-balra és persze egymást ütik majd a koncert időpontok, főleg ha csúszás lesz, mert miért ne lenne, mindig van.
Remélem ismét lesz majd óriás palacsinta és nagyon remélem, hogy ismét lehet majd kapni értelmes piákat, mint Fütyülős, Hubertus, Unicum. Tavaly csak sör, bor, méregdrágán a Jäger, még drágábban a rézangyal, és whisky volt kapható. Az meg végképp érthetetlen volt számomra, hogy Tonic-ot miért nem lehetett kapni sehol. Így a fesztivál területén belül csak palacsintát ettünk és a faluban ittunk, ott még a bor is jobb és olcsóbb, mint bent.
Nem írok kritikát a 2010-es budapesti Metallica koncertről, egyrészt már megtették mások (Alul lehet olvasni két szörnyűséget az indextől és a quarttól. Mindkettő fényévekre van a valóságtól. A b-oldalon olvasható sokkal valóságosabb.), másrészt nem is szeretnék. Legyen inkább élménybeszámoló. :)
Indulás előtti héten az időjárás jelentés volt a legnézettebb műsor. Vajon esni fog-e a Metallica koncerten vagy sem. Az előrejelzés szerint tíz fok hőmérséklet csökkenés és rekord mennyiségű eső várható. Hát ez rossz hír. Újabb tétellel, esőkabáttal bővült a csomagunk.
A koncert napja: Szakadó eső búcsúztatta a vonatot a pályaudvaron. Nem volt kérdés többé, nem ússzuk meg szárazon az éjszakát. Felrémlett előttünk a szakadó esőben, hidegben ázó tömeg képe...
A vonaton elég sokan, szinte mindenki Metallica koncertre tartott. Erre utalt a Metallica és egyéb rock-zenekarokkal díszített pólókban sört és pálinkát iszogató utasok. Az idő szerencsére folyamatosan javult. Meglepő volt, hogy Budapesten ragyogó napsütés fogadott minket.
Budapestre érve sem volt nehéz dolgunk, csak követni kellett a Metallica pólós alakokat. Amerre sokan voltak, arra lesz a koncert. A stadionokhoz érve kétség nem fért hozzá, hogy jó helyen járunk. Hatalmas tömeg tartott egy közös cél, a főbejárat felé. Az út mellett különféle dolgokat láthatott a nézelődő amikor éppen nem az előtte lépkedő hátát nézte. Volt ott rengeteg szemét, egy-két hullamerev-részeg aki már nem fogja látni a koncertet, hiába vett rá jegyet (ők tisztában lehettek azzal, hogy a koncert területén jóval többe kerül minden és megpróbálták előre betankolni a kellő mennyiséget, de nem voltak tisztában a mennyiség pontos mértékével), zug- és nem zugárúsok, és kétes kinézetű jegy üzérek, akik eszméletlen magas áron kínálták a koncert belépőt. Már vagy húsz perce zarándokoltunk, keresztül az utakon, a néhol bokáig érő szeméten, néhol rendőrök irányítása mellett, néhol egymást tolva, mikor egyszer csak megállt a tömeg. Nincs tovább út. Pontosabban van, de eldugult a sok néptől. A bejárathoz értünk. Itt az eddig csordaként haladó nép egy fős oszlopban kígyózhatott tovább a fém kordonokból ötletszerűen kirakott labirintusszerű beléptetőn a fő kapuig, de csak akkor, ha jegyét jól láthatóan maga előtt tartotta az ember. Nem értem miért volt szükség erre a macerás belépésre, mikor a főbejáraton belépve újabb beléptető várt minket, ahol ráadásul legalább 7-8 kapun mehetett volna a tömeg, és nem kellett volna egymást taposni a labirintusban. Kiválasztottunk hát egy szimpatikus kaput, és kezdődhetett a jegyellenőrzés. Rutinos fesztiválra és koncertre járóként már előre készültünk, jegy a kézben, kisterpesz, karok a magasban, táskán a zippzár nyitva. Legnagyobb meglepetésünkre jóformán semmiféle ellenőrzés nem volt. Vonalkódleolvasóval ellenőrizték a jegyet, elvettek minden italt ami az embereknél volt, és megkérdezte a biztonsági kopasz-erős, hogy "ugye nincs nálatok fegyver?" Mondtuk nincs. És már mehettünk is. A táskákhoz hozzá sem nyúltak. Így gyakorlatilag azt vitt be mindenki amit csak akart. Végre bejutottunk.
De most akkor hogyan is tovább. A jegyünkön szerepel egy szektor jelzés, de sehol nem látunk semmiféle jelzést. Sehol egy szervező, sehol egy ember akitől meg lehetne kérdezni, merre is menjünk, csak a kutyás roham rendőrök tíz méterenként és a beléptető személyzete. Többen is tanácstalanul kolbászoltak, így mi is elindultunk csak úgy az orrunk után, közben nézegettük a stadiont... Hát... Elég lepukkant egy stadion, ránézésre nem sok hiányzik hozzá, hogy az egész a fejünkre omoljon. Itt-ott hálókkal, vasakkal, csavarokkal megerősített gerendák és málló vakolat. Végre megláttunk egy sárga mellényes embert aki végre útba igazított. Jé, ott egy "R" betű! Megvan a szektor jelzés, persze jól elrejtve, szigorúan csak akkor látni jól, ha valaki már a jó irányba halad és megy fel a lépcsőn.
Első utunk a WC. Megdöbbentően hosszú sor volt előtte, de a kényszer nagy úr, beálltunk a sorba. Álldogálás közben nézelődtünk, de mindenhol csak szürke beton és málló vakolat... és egy másik, ennél jóval kisebb sor áll valahová. Ott is egy WC! Gyerünk át, úgy látszik mindenki innen érkezik, és itt áll meg ennél a WC-nél, a többit észre sem veszik. Kb. 5 perc alatt végeztünk, közben a másik sor nem sokat haladt előre.
Irány a nézőtér!
Míg a WC-nél sorakoztunk, az előzenekar (High on fire) elkezdte a koncertet és sajnos a kedvenc számomat pont akkor adták amikor még a sorban álltunk. Csalódás volt, hogy kiérve a WC előteréből a nyílt térre, oda ahonnan már látni is lehetett a zenekart (persze jó távolról, és látszólag csak pár bolha ugrált a színpadon), szóval kiérve ide, sokkal rosszabbul szólt a zene mint eddig. A hatalmas térben elveszett a zene és egy nagy recsegő morajlás hallatszott.
Még megálltunk egy italárusító pult előtt. Az árakat nézve mintha külföldön járnánk, gondoltuk hogy drága lesz de azt nem, hogy ennyivel. Egy üveg áráért adtak egy pohárral. Mivel nem engedtek be semmit a kapunál, vettünk némi innivalót. Úgy látszik az egyetlen fontos dolog az, hogy legyen fogyasztás, az hogy leszúrják egymást az emberek vagy lelövik a fellépőket, senkit nem érdekelt.
Végre elindultunk a helyünk felé. A vasráccsal elkerített szektorok előtt jegyellenőrök voltak, akik megnézték az ember jegyét, és csak azokat engedték be oda, akiknek oda szól a jegyük. Elméletileg. Megmutattuk, beléphettünk, elhelyezkedtünk a mocskos, hideg üléseken és körbenéztünk. Még elég foghíjas a nézőtér, jó nagy szél van, alig hallani szegény High on Fire zenéjét (esküszöm a WC-ben jobban hallottam), és nem látni semmit a színpadi történésekből mert még nem működnek a kivetítők. Előttünk egy 10-15 fős társaság Tankcsapda dalokat és foci indulókat énekel felváltva, sok-sok sört vedelve közben. Körülbelül öt percet üldögéltünk és próbáltunk kivenni valamit a zenéből, mikor ismerősök böködtek hátulról. Otthagytuk a helyünket és kimentünk a rácson kívülre. Hamarosan vége is lett a High on Fire koncertjének. Nagyon sajnálom, hogy ennyire elszarták a hangosítást. Hamarosan jött a Volbeat. Őket annyira nem szeretem és nem is ismerem, így kint maradtunk a Volbeat végéig. Az ő hangosításuk jobbra sikerült, bár lehetett volna jobb is. Nem lényeg, rájuk nem voltunk kíváncsiak. Nem játszottak sokáig, vagy csak gyorsan elrepült az idő, hangolni kezdett a Metallica. Nyilvánvalóvá vált, hogy az ő hangosításukkal nem lesz gond. Eddig a fülünket erőltettük, hogy halljuk az előzenekarok zenéjét, most a hangunkat erőltettük, hogy túlüvöltsük a dobot és a gitárokat. Elindultunk hát vissza a helyünkre. Időközben jócskán megnőtt a tömeg, jóval nehezebb volt keresztülvergődni a népeken mint egy órával ezelőtt. A szektornál álló ellenőr közben eltűnt. Odébb beszélgetett egy másikkal, így gyakorlatilag innentől kezdve oda ült az ember ahol helyet talált magának, akár a harmincezer forintos ülőhelyre is ülhettünk volna.
A helyünkre érve újabb meglepetés fogadott. Egy merev részeg fickó pihentette megfáradt tagjait a székeinken. Józanabb barátja készségesen visszahúzta fáradt barátját, így leülhettünk, bár a fickó nem viselte túl jól a mozgatást, öklendezni kezdett, majd aludt tovább csendesen. Ahogy hangolt a Metallica, egyre emelkedett a hangulat, ugyanakkor egyre csökkent a hőmérséklet, és egyre erősebb szagokat árasztott a mögöttünk hortyogó alak. Sajnos többszöri kérésünkre sem akarták elszállítani onnan a fickót. Szerencsére az esőnek híre sem volt, szép csillagos volt az égbolt. Úgy látszik sok foci drukker szereti a Metallica zenéjét, mert hullámzásba kezdett a tömeg, ezzel múlatva az időt a hangolás és a koncert kezdése közötti csendes percekben.
Végre felcsendültek a Creeping Death első szólamai és a tömeg szinte megőrült. Az előttünk ülő (vagyis a hangolás óta álló) ember extázisba esett és sört tartó kezeit széttárva üvöltött, kabátja denevér szárnyként feszült ki karjai között, teljesen kitakarva a mögötte lévők elől a kilátást. Kissé távolabb volt pár szabad ülőhely egymás mellett, fogtuk hát magunkat és átköltöztünk, magunk mögött hagyva a bűzölgő kupacot és a részeg batmant. A For Whom The Bell Tolls közepére már az új helyünkön ültünk, végre nyugalomban, kényelemben, elsőrangú kilátással. Minden rendben volt, a látvány, a hangulat, a hang, a zene, és a végén mikor elbúcsúztak, elégedetten bár kissé átfagyva indultunk neki a haza vezető útnak. Meglepő volt, hogy az a nagy embertömeg milyen hamar kijutott a stadionból.
Nagyszerű koncert volt, és életre szóló élmény. Valószínűnek tartom, hogy a Metallica többet nem jön Magyarországra koncertezni, de remélem hogy tévedek és itt lesznek mégis, és akkor remélem ott leszek újra én is.
Mint mondják, a májusi eső aranyat ér. Esik is bőven belőle, meg is tette a magáét. Bokáig érő sártenger fogadta a belépőket, miután kivárták a jó hosszú sort a karácsonyi vásárból megmaradt és ideszállított, most pénztárként funkcionáló fabódék előtt, amiken helyenként egy két maradvány műfenyőág is lengedezett hetyke díszként emelve a bódé színvonalát.
A jegyek egyébként nem olcsóak. Hetijegy, bérlet nincs, és a külsős belépő két alkalomra majdnem annyiba kerül, mint egy hetijegy a Hegyalja fesztiválra, csak színvonalban múlja alul e jelentős nyári eseményt némiképp.
Fantasztikus dolgokat láthat az ember, aki eljön ide a fesztiválszezont nyitó MEN-re. Például ásítozó kopasz-erős biztonsági embereket, akik csak a pénzért tartják a markukat, mást nem nagyon csinálnak. Más koncerteken az első sor előtt állnak és kirángatják az idióta bajkeverőket. Itt nem. Had üsse egymást a paraszt, kit érdekel, ha egy tizenéves lánykát hátba rúg egy részeg DVTK drukker. De egy-két fellépőért mindenképpen érdemes kockáztatni. A színpadok előtti sárfürdő elég jól sikerült. Átverésből azért felszórták néhol a földet, vagy tettek rá furnérlemezből kis tutajokat, amiken lépdelve, apró sárgejzírekkel lehetett ijesztgetni az elhaladó népet. Sőt, rajtuk ugrálva elég nagyokat is, némely termetesebb legény vagy leány akár cunami szerű sárhullámot is képes elindítani egy jól sikerült tánclépéssel.
A sötétségnek hála, az emberek többsége csak azt látta, hogy sokan jól érzik magukat a színpad előtt, és vígan ropják, a deszkák, amiken álltak viszont a sötétség jótékony leple mögött rejtőzött. Így, mikor színre lépett a Tankcsapda, elragadtatott hévvel és alkoholmámoros lelkesedéssel indultak rohamra a kocsmából, nyílegyenes vonalon a színpad közepe felé, jogosan gondolván, az egyenes út a legrövidebb. Igen ám, de az egyenes út nem mindig járható. Így volt ez most is. Az élharcosok, akik között volt mosolygósan dülöngélő egyetemista fiú, tűsarkú cipőben és miniszoknyában feszítő lányka, szabadidőruhában és alkoholmámorban égő focidrukker, bakancsos punk, vidáman táncoló baráti társaság és sokan mások, úgy jártak mint a ló, akinek bár négy lába van mégis megbotlik. Mit is várjunk hát egy kétlábú lénytől, aki ittasan sétál a sárban. A mosolygós egyetemista fiú nem mosolygott tovább, annál kacifántosabb dolgokat mondott viszont. A tűsarkú cipő egyik fele elmerült a sárban, hiába, ami nem idevaló az nem idevaló. A bakancsos punk viszont szívesen segített megkeresni e női, akár fegyvernek is minősíthető alkatrészt. A focidrukker félúton visszafordult, miután nyakig felcsapta egy mellette becsapódó méretes női test által keltett sáreső, pedig így már nem is volt annyira gáz az öltözete. Az iszappakolás csodákra képes. A baráti társaság két tagját egy egyébként nagyon látványos lábemeléses tánclépés hajította hanyatt, aminek a páros lány tagja annyira nem örült. Látható volt, hogy a fiú sem értette miként kerültek ebbe a helyzetbe, de ha már így lett, kapott egy adag sarat az arcába a leányzótól egy pofon kíséretében, miközben a zenekar felvezető effektjei egyre hangosabban harsogták: 2 0 0 0 2 0 0 1 2 0 0 2 2 0 0 3 2 0 0 4 2 0 0 5 … Vidáman indult hát az este, amit csak a Balaton grill felől fújó szél által szállított égett hús szaga keserített meg kissé.
Lukács hangja most nem a whisky által megformál érces férfihang volt, inkább úgy hangzott, mintha erős torokgyulladás utáni reszelős rekedtség bujkált volna benne, amit sok alkohollal próbáltak tisztára mosni. Nem sikerült. A dalok így is felismerhetőek voltak, bár aki ritkán jár koncertekre, az csak kapkodta a fejét, hogy a mikrofonból elhangzó dallamok nem mindig ugyanolyanok, amiket a zenelejátszó készülék ad ki magából, ha ugyanezt a számot játsza a program. Jöttek tehát a jól begyakorolt számok. Semmi extra, semmi figyelemelterelés, lángnyelv vagy ilyesmi. Másfél óra hangverseny, ahol a dob meg a basszus próbálta túlüvölteni a rekedt Lukácsot… vagy talán fordítva. Hatalmas tömegnek rövid ráadás is jár a hosszú „tivornya streetfight” után, majd oszlani kezdett a sáros nép.
Helyüket átvette a Lovasi és Lecsó rajongók szegényes tábora. A jó szervezésnek és kis csúszásnak köszönhetően, helyi idő szerint 23:30 és 23:45 között, elkezdődött a Kiscsillag zenekar koncertje. Na pont e miatt nem akarnak ők soha többet fellépni a MEN-en. Tankcsapda után Kiscsillag az valami olyan, mint sört inni a borra.
Lovasiék lelkesen hangoltak. Jó kedvüket nem tudta elrontani az, hogy a rajongóik jó része, ami inkább a tinik köréből és kisebb részben a fanatikus Kispál rajongók köréből áll össze, a késői kezdésnek és a hidegnek, sárnak, és talán némi félelemnek a Tankcsapda rajongóktól köszönhetően távol maradt e rendezvénytől. Akik ott voltak, ott maradtak, azok számára viszont egy jó kis, igaz rövid de pörgős koncertet adtak, ahol a nagyérdemű közönség életében először, és nagy valószínűséggel utoljára láthatott Kossuth-díjas férfi előadóművészt női melltartóban gitározni.
forrás: www.kiscsillagzenekar.hu
Ezt nem említette meg másnap a „közönség találkozó”-féleségen, de azt igen, hogy a Kispálra: „aki jön az gumicsizmát hozzon, iszonyú dagonya van…” Nem volt igaza. Másnapra felszórták az egész területet faforgáccsal.
Na szóval másnap… De legyünk pontosak, inkább másnap este nehéz döntésre kényszerítettek a rendezők. Alvin koncert vagy Kispál? Némi hezitálás után Kispál mellett döntöttünk. Na jó, nem. Mindenképpen Kispál mellett döntöttünk volna. Egyrészt, mert szeretem ugyan az Alvint, de a MEN-es hangosításuk mindig nagyon gáz volt, de máshol is szörnyen hangzanak élőben. Másrészt ugye a Kispál és a borz nem sokáig látható már színpadokon és amíg lehet követjük őket minden fellépésükre ahová el tudunk jutni. Jött a rutinos elhelyezkedés az első sorban mialatt Kowáék lecuccoltak. Itt néhány tizenéves lányka mellett sikerült új információkhoz jutni. Megtudtuk tőlük, hogy a Kispál már Kossuth-díjat kapott. Igen, jól hallottuk, nem Lovasi, hanem az egész zenekar megkapta a Kossuth-díjat, ami mellesleg a világ legnagyobb zenei díja is. Hogy mik vannak, és hogy ezt én eddig miért nem tudtam!? Ezen és hasonlókon merengtem mikor végre belecsaptak a húrok közé és megkezdődött az utolsó miskolci koncertjük, inkább régi mint új számokkal, ami a fiatalabb rajongóknak nem tetszett annyira, nekem annál inkább. Jól táncolható, pörgős Kispál nóták, kis ráadás, semmi extra „ma vagyunk itt utoljára játszunk nektek még két számot” vagy ilyesmi. Egy szimpla „Köszönjük az emlékeket, amit itt Miskolcon kaptunk tőletek”, közös kézen fogós meghajlás és a viszont látásra a Szigeten, ha jöttök lesztek…
- Azt mondtad legalább 100 embert érdekelni fog a dolog. - mondta elkeseredve a könyvtáros néni - Ha még két ember beesik már örülni fogok. - Mondta mindezt akkor, amikor már csak két-három perc volt a beszélgetés kezdéséig, és rajtunk kettőnkön kívül egy nyugdíjas (legalább hetven éves!) házaspár, és pár könyvtári alkalmazott volt csak jelen, e nem túl jól meghírdetett "rendezvényen". Szerencsére megnyugodhatott a néni, mert hamarosan, a műsor kezdéséig és annak első pár percében beesett jópár ember, akik a Kispál és a borz hivatalos honlapjának fórumán is olvasható, az iwiw-en megjelent hibás időpont szerint három órára érkeztek. Mindazonáltal így sem volt jelen harminc embernél több, és ők is leginkább a könyvtár állandó olvasói voltak, akik egy ingyenes rendezvényre jöttek, hogy találkozzanak egy híres emberrel. Talán öten-hatan lehettünk, akik Lovasi András miatt érkeztünk és akik akkor is elmentünk volna, ha fizetni kellett volna a belépőért. (Két plakát és egy újsághirdetés talán elég kevés reklám. Ilyen "reklámkampány" után szerintem akkor sem lettünk volna többen, ha a Metallica énekesét hívták volna meg egy rövid beszélgetésre...)
Lényeg az, hogy mi voltunk az elsők... (Megjegyzem ez büszkeséggel tölt el, mert életem eddigi 11729 napján nem volt rá példa, hogy valahol is az elsők között legyek!) Kényelmesen elhelyezkedtünk a kissé szorosan elhelyezett fotelekben és vártuk Lovasit, aki meg is érkezett időben, kezében bőrtáskával, divatosan kopott farmerban, bársonyzakóban, tornacipőben.
A "moderátor" nyakatekert mondandóját szerencsére mindig időben félbeszakította Lovasi és be is fejezte helyette a kérdéseket, és ha már ilyen jól ment, hát válaszolt is magának.
Röviden arról amiről szó volt a beszélgetésen és ami új volt nekem (a többit nagyvonalúan átugrom, bocsi):
A teljes beszélgetés leginkább Lovasi monológjaiból állt, mivel a moderátor mintha unta volna az egészet, és valamivel több mint két órát tartott. Látszólag, mindenféle rendszer és irányítás nélkül folyt a beszélgetés, néha a jelenlévők többsége számára teljesen érdektelen dolgokról, mint például: "Emlékezzünk meg pár percben a Sex-pistols zenekarról!"; "Ki hallgat mr2 Petőfi rádiót és mit érzel amikor hallgatod?"; stb. Nem fontos, ugorjunk...
"Te azt kérdezel amit akarsz, én meg majd arról beszélek amiről én beszélni akarok."
Válaszolta Lovi arra a kérdésre, "Miről is beszéljünk először? Talán kérdezzük meg a közönséget..." aztán valamiért mégsem kérdezte meg a közönséget...
- Magamról nem szeretek beszélni, meg mit is tud magáról elmondani az ember? Már régen kifejlesztettem magamban azt, hogy mindig arról beszélek amiről én akarok. Ha riportot készítettek velem, utána jutott mindig az eszembe, hogy elfelejtettem bemondani azt, hogy a Pecsában ekkor vagy akkor lesz koncertünk. Így megfogadtam, hogy legközelebb bármit is kérdezzenek én bemondom mikor és hol lesz koncertünk, és azóta csak arról beszélek amiről én akarok...
"Külföldön a lófingból is csak lófasz lesz."
- A nevünk Elzász-Lotaringiai eredetű. Nagyapámat még Lohfing Andrásnak hívták. Tizenhat évesen magyarosította a nevét Lovasi Andrásra. Gondolhatjátok tizenhat éves korára mi mindent kaphatott szegény a neve miatt, biztosan elege volt már belőle. Egyszer Lengyelországban koncerteztünk és ott az volt a szokás, hogy a koncert előtt felkonferálják a zenekarokat, bemutatják egyesével a zenészeket és utána kezdődhet a koncert. Engem is felkonferáltak ugye: "Andreasz Lofaszi, baszova gitarova..." Ezek után az első néhány perc azzal telt, hogy görnyedeztünk a röhögéstől... Kurva nehéz úgy játszani, hogy közben rázkódik az ember.
"Lemezek porból"
Szó volt valami (anno) MÁV-tulajdonban lévő szórakozóhelyről, ahová a fiatalok jártak bulizni. Itt léptek fel jobb híján ők is néha a Kispál és a borzzal. Egyszer csak megjelent egy tag (volt neve is de nem emlékszem bocsi, Nagy valaki de nem Feró, viszont hamarosan összeveszett Feróval.), mondta a Nagy hogy ez neki tetszik, felveszik. Majd miután felvették a másik Nagy, a Feró segítségével és kész lett az album, valamiért úgy döntött az előbbi Nagy, ő bizony mégsem adja ki a lemezt. Erre mondta Nagy Feró, nem baj, neki tetszik, és majd ő kiadja. Ment is rendesen akkoriban ráadásul főműsoridőben(!) a Garázs és a Rock-kalapács műsorokban a Kispál és a borz zenéje és klipje.
- Elsősorban azért is alapítottam saját kiadót, mert elegem lett abból hogy állandóan alkudozni kellett a kiadókkal. Most készítünk egy három éves mérleget, várhatóan egy jó nagy mínusz lesz az egyenleg végén. Hiába próbálom minél olcsóbban adni a lemezeket, olyan áron amit egy átlag zenehallgató még szívesen kifizet, ha hatalmas jogdíjakat kell kifizetnem különféle jogcímeken. Így az átlagember inkább letölti, lemásolja a zenét, nem ad érte ki 2-3 főleg nem 6 ezer forintot. Hamarosan össze akarok hívni egy megbeszélést az illetékesekkel, mik a terveik, akarják-e hogy még 3-4 évig haldokoljon a lemezeladás, mert ha nem tesznek ellene valamit akkor hamarosan összeomlik az egész.
- A lemezeladások 70%-a a Media Markt kezében van. Most még megéri nekik, mert kint vannak a CD árusító gondolák hátul a bolt egy eldugott részén, hogy mire az ember odaérjen, megvegye a gondosan az útjába helyezett akciós hajszárítót, olcsó pendrive-ot, és hasonlókat. De amint nem éri meg neki, hogy a gondolák foglalják a helyet, onnantól a CD piac meghal. És ez azért van, mert a jogdíjakat ki kell fizetni, és nem azért, mert a CD-nek nyolclapos kihajtható borítója van és azon két színes kép a zenekar tagjairól...
- A 10-12 dalos nagylemezek ideje egyébként is lejárt. Ismét elérkezett a kislemezek kora. Ha valaki írt egy-két igazán jó dalt, eddig rá volt kényszerítve, hogy írjon hozzá még 8-10 gyengébb dalt. Ha viszont nem lesznek nagylemezek, és a dalok akár egyesével is megvásárolhatóak lesznek, csak azokat adják majd ki, amiért az emberek hajlandóak fizetni. Így kevesebb silány zene lesz.
Már most is ott van például a dalok.hu, ahol 100-200 forintos áron lehet zeneszámokat vásárolni, és a többi hasonló oldal is körülbelül az 1euró/dal áron adja a zenéket.
(Magán véleményem a témáról: Az előadóművész ugye előadó művész, aki abból él, hogy valamit előad valakiknek. A CD szerintem csak egy promóciós dolog, amivel népszerűsíti a zenéjét, hogy a koncertre minél többen legyenek kíváncsiak, és az igazi bevételt a koncertezésnek kéne jelenteni nem pedig a CD eladásnak. Minél olcsóbb a CD annál jobban elterjed, ha másolják az külön jó, mert nekem nem kerül semmibe de híre megy a zenémnek... Lásd Kaukázus zenekar, minden daluk letölthető ingyen a honlapjukról, grat! Kár hogy feloszlottak :( )
"Bandi a hegyről"
- A mai kezdő zenészek kezében hatalmas lehetőség a mai fejlett technika. Ma már jóval könnyebb egy demó-val előállni mint annak idején, például amikor létrejött a Kispál és a borz. Megvalósulni látszik az, hogy "a zene mindenkié". Bárki képes zenét csinálni akiben megvan a megfelelő hozzáállás. A Bandi a hegyről szólólemezemet például egyetlen hét alatt hoztam össze, egyedül, úgy, hogy előtte még azt sem tudtam mi az a számítógép. Jött a Lecsó, feltett a gépre ezt-azt. Én meg próbálgattam mi mire jó, mire lehet használni. Behúztam a gitárt, behúztam a dobot, tettem rá effekteket, ha nem tetszett kezdtem előröl. Manapság már bárki képes zenét csinálni olcsón, sőt akár ingyen is, ha beszerzi a megfelelő szoftvereket hozzá.
"Sziget"
- Nehéz helyzetben vannak a Sziget szervezői, mert egyre több külföldi jön a Sziget fesztiválra. A külföldieknek a Sziget lett a legolcsóbb fesztivál, miközben a magyarok számára ez a legdrágább magyar fesztivál. Viszont a külföldi cégek nem szívesen szponzorálnak egy magyar rendezvényt, a magyar cégeknek meg nem érdekük hogy olyasmit hirdessenek a külföldieknek amire azoknak nincs semmi szükségük.
- Manapság ott tartunk, hogy a nagyszínpadon fel sem léphetnek a magyar zenekarok. Legutóbb mikor ott léptünk föl, az utánnunk fellépő külföldi zenekar előzenekarának éreztük magunkat. Stílusban sem egyeztünk. A zenekar külföldi rajongótábora már jó korán bevette magát a nézőtér elülső traktusába, így köztünk és a mi rajongóink között volt egy jó száz méteres távolság, és hát nem volt egy felemelő érzés egy ásítozó tömegnek játszani akik azt sem tudják kik vagyunk és mit játszunk.
"Egy nagyon jó kérdés..."
Ha egyszerűen lett volna feltéve a kérdés: "Mi a kedvenc három előadód András?" azzal megúsztunk volna egy ötperces körmondatot, és talán választ is kapunk a kérdésre.
Annyit azért elárult nekünk Lovasi, hogy a Nirvana óta nem látott igazán meghatározó, stílusformáló zenekart. (Pedig milyen jó kérdés volt...:o) )
- Éppen Hollandiában koncerteztünk, amikor a tévében megszólalt valami. Hátrafordultam és azt mondtam: "Na ebből lesz a nagy siker!" Ez volt a Smells like teen spirit, ami körülbelül háromnegyed évvel később ért el Magyarországra és tényleg nagy siker lett.
Azt is elmondta, hogy egy olyan előadó volt rá a legnagyobb hatással, akinek a zenéjét igazából már vagy három éve nem halgatta és a nevére sem emlékszik. Annyit tudott róla elmondani, hogy fantasztikus zenéket csinált, majd szerelmi bánatában szíven szúrta magát, így nem lett belőle híres sztár.
Megnéztük még zárásként a Kispál és a borz - Húsrágó, hídverő klippjét, amit Lovasi saját bevallása szerint már nagyon unalmasnak tart, és kérte, hogy inkább nézzük meg Johnny Cash - Hurt című dalát, ami valójában egy Nine Inch Nails dalnak a feldolgozása. - Itt is látszik hogy a zene mindenkié. Egyetlen gitár és egy zongora és mégis mekkora zene!
Moderátorunk helyeselt és feltett még néhány nyakatekert "utolsó" kérdést, majd Lovasi percek óta tűkön ülve hirtelen felállt és kijelentette, hogy most már neki tényleg rohannia kell, mert beállása van az esti koncertre, de néhányan lerohanták egy-egy gyors autogrammért. Amikor azt mondta:
- Ez lesz az utolsó mert tényleg nagyon el vagyok késve. Még azt sem tudom, hogy jutok ki az egyetemre. Hívnom kell valami taxit... (a szervezés csúcsa: elhívnak egy előadót és nem gondoskodnak arról, hogyan jusson majd vissza...)
- Nem tudja hogy jut el az egyetemre. - suttogtam - Nem akarjuk elvinni?
- De vigyük! - mondta némi hezitálás után - Szólj neki!
- Esetleg mi elvihetünk az egyetemig ha gondolod.
- Köszönettel elfogadom.
Elszaladtam a táskámért, és mire visszanéztem már egy szőke riporternő állította meg, adjon neki egy gyors interjút.
- Ugye sietünk majd? - kérdezte tőlem. Nem tudhatta persze, hogy nem én vezetek, de bólintottam, hogy "hát persze hogy". Gyorsan ledarálta a szokásos sablon szöveget a szőkének, akit gyakran látok mindenféle koncerteken fotózni. Foszlányokat hallottam csak abból, amit mondott, valamit a Kossuth-díjjal kapcsolatban. "... csak arra figyeltem, hogy mindent jól csináljak. De hát nem sok dolgom volt - imitált egy kézfogást. Ezt nem nagyon tudtam elrontani...", meg valamit a zenekarral kapcsolatban "... nem akarunk nosztalgia-zenekar lenni..." Csak az járt a fejemben, hogy Lovasi a mi kocsinkban... :)
Mikor végzett az interjúval, hozzánk fordult:
- Ha már együtt utazunk, had mutatkozzam be: Lovasi András vagyok. - majd kezet fogtunk, bemutatkoztunk mi is és elindultunk az autó felé.
- Bocsánat de kicsit retek van bent.
- Ezt hogy érted?
- Kosz. Nem túl tiszta belülről a kocsi.
- Ja igen, egyébként tudom mi a retek szó jelentése, csak anyósomnak volt egy kutyája akit Reteknek hívtak... Hogy tudta kiabálni: "Retek! Lábhoz!"
Beültünk. Mi elöl, ő a jobb hátsó ülésen.
- Kábé tíz perc és ott vagyunk.
- Rendben - mondta, közben nyomkodta a számokat a mobilján. - Na figyelj, hogy állunk? "..." Már itt ülök egy kocsiban. "..." Rendben, kezdjétek el a beállást, menjen a dob, a gitár, aztán ha odaérek megy az ének. "..." Ok, sietünk.
- Bocsánat, - ezt már nekünk mondta miután böffentett egyet - csak ittam ezt a buborékos vizet és böfögök tőle.
- Semmi baj, láttam hogy jó huzatod van. Két üveg vizet is megittál.
- Jaja, mondta az orvosom hogy többet kell innom.
- Miért valami baj van?
- Nem, nem. Csak kérdezte az orvosom, mennyit iszom. Mondtam neki, ha nem számítom a bort akkor úgy másfél litert. "Az nagyon kevés, legalább két-két és fél litert meg kell innod naponta". Az alkohol meg ugye elvonja a vizet a szervezettől, ezért muszáj sok vizet inni.
- Hogy jött ez a beszélgetéses dolog?
- Jármai szólt hogy ha már itt vagyok lenne egy ilyen lehetőség, és hát jöttem.
- És fizettek érte valamit?
- Én mondtam hogy nem kérek érte semmit, de ők mindenáron fizetni akartak...
- Csak azért, mert nálunk is vannak kulturális esték és ha esetleg meghívnánk oda akkor eljönnél egy hasonló beszélgetésre?
- Csak egy ilyen beszélgetésért nem utazok le Pécsről, csináltam régen, de már nem.
- De ha egyébként is erre jártok koncertezni mondjuk, akkor lehetne róla szó? Nálunk szebb lesz a hely... :)
- Hát elég lepukkant volt a könyvtár.
- Még az ősidőkből maradt itt...
- Megbeszélhetjük. - Néhány perc szótlanul telt. Hihetetlen, hogy mennyire nem jut eszébe az embernek semmi értelmes kérdés ilyenkor... - Mondjuk mindig bajom volt a könyvtárakkal - törte meg a hallgatást Lovasi -. Mindig lejárt a kölcsönzési idő, soha nem volt meg a könyv, jöttek a felszólítások hogy fizessem ki őket... De mondjuk a feleségemet is a könyvtárban ismertem meg.
- Ma már nem nagyon járnak könyvtárba. Átveszi ennek a helyét is az Internet.
- Ja. Én is mikor megkapom a jogdíjakat, veszek két-három üveg minőségi bort, meg vagy tíz könyvet, ezzel is támogatva a kultúrát. De könyvtárba már nem járok.
- És van időd elolvasni őket?
- Amikor a lányokkal Törökországban nyaralok és halálra unom magam, naponta elolvasok egyet.
- Fog a Kiscsillag zenekar Kispál számokat játszani?
- Nem. Megbeszéltük Kispivel, hogy nem akarunk úgy járni mint a P.mobil, hogy háromfelé szakadt a zenekar és háromfelé játszák a számokat. Tervezek majd önálló esteket, ahol olyan dalokat adok majd elő a Kispál és a borzból aminek minden részét én írtam, szöveget, zenét, és amik egy szál gitárral is jól előadhatóak. De nem fogunk másik Kispál és a borz zenekart alakítani. Mondjuk Kispálból inkább kinézem, hogy hamarosan egy Kispál tribute zenekarban fog játszani - tette hozzá mosolyogva, miközben lassan az út végéhez közeledtünk.
- Akkor, ha legközelebb erre jártok, mondjuk a Rocktóberen, kereshetünk a beszélgetős esttel kapcsolatban?
- Ja, de az az igazság, hogy nem akarunk többet fellépni sem a MEN-en, sem a Rocktóberen a kiscsillaggal. Elegem van abból, hogy mindig olyan szar helyeket kapunk.
(értsd: Előző este a Tankcsapda volt 21 órától, és utána következett a Kiscsillag 23 órától. Kis csúszással ebből 23:45 lett. Ugye a Tankcsapda és a Kiscsillag közönsége nem ugyanaz. A Kiscsillag inkább a mai tinédzserek nagy kedvence, akiket a szülők éjfélre szeretnek otthon látni, és a Tankcsapda tábora kifejezetten nyugtalanítja az anyukákat. Mondjuk nem értem miért, ott sincs több elmebeteg mint máshol... Így a Tankcsapda hatalmas sereget vonzó koncertje után a nézők nagy része hazament, és pár tucat ember maradt csak a fagyos sártengerben hogy megnézze a Kiscsillagot. Ha legalább tematikusan lennének a koncertek - mittudomén ugyanazon a színpadon lépne föl Péterfy Bori, Kiscsillag, 30Y, HS7, stb. akkor a közönség is nagyobb lenne, a kedv is jobb lenne, anyukáék is szívesebben engednék a gyereket koncertezni...)
- Szeretném elérni azt, hogy minden városban egy adott napon menjünk koncertezni. Mittudomén például minden év október 3.-án Miskolcon, 4.-én Debrecenben, stb. Ez kb. 3 év alatt beleivódna a köztudatba és mindenki tudná hogy mikor hova megyünk.
- Csak nehogy Február 24.-ére tegyétek a miskolci koncerteket.
- Miért? ... Ja mert az szökőnap! Jó arra vigyázni fogunk - mosolygott.
- Hol tegyünk ki András?
- Itt a kanyar után jó lesz. Köszönöm hogy elhoztatok.
- Köszönjük hogy eljöttél velünk, és találkozunk este, meg még néhány fesztiválon ami hátra van!
- Sziasztok.
Kiszállt a kocsiból és elsietett.
Azóta rengeteg dolog eszünkbe jutott mit lehetett volna még kérdezni, de akkor ott talán az sem jutott volna eszembe hogy mi a nevem...
