Alig fél év elteltével, másodszor került megrendezésre a Művészbejárat az Ady-ban.
Voltak újítások is, valószínűleg ezeknek köszönhető, hogy nem húsz-huszonöt ember téblábolt egy-egy fellépő koncertjén. Többek között két napos lett a rendezvény, és nagyjából azonos stílusok kerültek egyazon napra. Például szombatra került a Kiscsillag és a Pál utcai fiúk. Elhagyták a sallangokat, nem volt teaház, forralt bor és gesztenye árus sem bizsubolt. Volt viszont szabadtéri sátor-színpad, ahol például verset mondhattak a versre vágyóknak. Azt mondjuk nem nagyon értettem minek kellett a jegyárust is kitenni a térre, no de ez legyen a legkisebb furcsaság.
Már elsőre döbbenetes volt a tömeg. Na jó, nem volt teltház közel sem, de a múltkorihoz viszonyítva legalább tízszerese volt a nézőszám. Lovasi és Lecsó hozták a megszokott jó hangulatot, ugratták egymást amikor tudták, és ismét sikeresen terelték el a figyelmet azokról a pillanatokról, amikor nem pont azt és úgy játszották ahogyan azt abban a pillanatban kellett volna. A hangosításuk sem volt oly fülsiketítően zajos, köszönhetően Dióssy-nak, aki épp itt és ekkor ünnepelte születése napját. Loviék még egy szülinapi köszöntőt is mondtak neki, de azt nem tudták, hogy Dió épp azelőtt ment ki a teremből, és a köszöntő befejezése után tért csak vissza.
A rövid átszerelés közben a nézők nagy része elszivárgott, főleg az idősebb korosztály tagjai maradtak, majd jött Lecsó második fellépése a PUF-al. Régi és új dalok vegyesen, olyanok amiket kívülről fúj az ember és olyanok amiket hosszú-hosszú idő után ismét meghallva az ember magában felkiált, hogy "Ó, ezt ismerem!"
Igen, ez már jobban tetszett mint a múltkori. Kíváncsian várom lesz-e, s vajon mikor harmadik...
