Tűzforró nyári este 1. Füst és lábdob

Itt van a Hegy', itt van újra!

2010. július 14. szerda

Ismét a hídon át, ismét a negyven fok közeli hőség és sugárzó napsütés. A tömeg viszont mintha elmaradt volna. Sokkal, érezhetően kevesebb nép van a városban és a hídon mint az előző években. A sátrak a helyükön, az árvíznek nyoma sincs, van viszont szabad strand. Állítólag szúnyogok sem lesznek, mert irtják meg vágják meg ilyesmi...

Közeledünk a jegyárusító bódékhoz. Tavaly itt voltak... Most… valahol máshol. Kicsit távolabb, nem árnyékban mint eddig, hanem kint a napon. A sár eltakarására lepakolt méhsejt alakú műanyag járólapkák alattomos csapdaként funkcionálnak. Kísértetiesen hasonlít a MEN-re a dolog. Itt is, ha rálép az ember egy lapkára, a mögötte lépdelő embert térdig csapja fel a sár. Szerencsére a nép, mint mondtam valahol máshol van, így két ember van előttünk, de azért odasülünk ez alatt a kis idő alatt is. Megkapjuk a jegyért cserébe az idén elég csúnyácskára sikerült neon-zöld színű szalagot, a CD-t és egy kis füzetet a programokkal és indulás vissza hűsölni.

Jó lett volna a Beatrice koncertet megnézni, de nehéz volt elhagyni a légkondicionált szállást, így csak jóval a Beatrice után értünk ki, mikor már javában nyomta a Firkin és Kowalsky a színpadon.

Az első benyomások, meglepetések (+), csalódások(-):

Gyáá! Első napon van nagyszínpad! (+) Csak másnap szokott lenni, biztosan ezzel kompenzálják a megszűnt helyszíneket. Tegnap jégeső volt, mégis kevés helyen van sár (+), igaz ott rögtön bokáig ér, de mindenhol munkások és munkagépek szorgoskodnak. Még le sem ment a nap, de megesznek a szúnyogok(-). Nincs DeWalt sátor (-) (pedig itt voltak a jó metálzenekarok). Idén sincs fütyülős „üdítő” (-), sőt nincs óriás palacsinta (-), se churros (-), de legalább van Scweppes tonik (+). Ismét van JimBeam sátor (+) ahol a régi JimBeam fellépők (Rómeó Vérzik, Hobo, Kalapács) mellett helyet kaptak a megszűnt DeWalt fellépői is (Insane, Cadaveres, Ektomorf, Ossian). A programfüzet tele van számomra ismeretlen/érdektelen zenekarokkal (-). Eddig sakkozni kellett hogy a jobbnál-jobb fellépők közül kit nézzünk meg.

Igaz most is lehet sakkozni. Annyi különbséggel, hogy több az érdekes koncertek közti szabadidő. A Beatrice túl korán kezd. Utána fél óra szünet és jön Kowalsky meg a Firkin egyszerre. Kowalsky sokkal jobb volt míg a Black-Out-ban zenélt, de most biztosan ismertebb lett és többet is keres… (majd jól megnézem pénteken milyen is a Black-Out Kowával). Kb. itt érkeztünk és itt következett két és fél óra semmittevés amit a Jäger sátor „színvonalas” Karaoke programjának megtekintésével sikerült valahogy elütni. Sok-sok Jäger elfogyasztása után nem is olyan szörnyű mások bénaságát nézni, sőt egy idő után egész szórakoztató tud lenni, de volt egy-két igazán jó hangú fiú és lány is, akiket érdemes volt meghallgatni. Meg érdemes volt megnézni a fiút, aki mezítláb táncolt az asztalon, majd miután rászóltak, jöjjön le onnan, a sárban folytatta táncát. Szerencsére találtunk új kedvenc kaját az óriás palcsi helyett, ő a pityesz. Ez egy tejfölös, sajtos, füstölt-sült tarjás, uborkás cuccal töltött palacsinta. Az idei slágerital pedig a Jäger mellett a kisfröccs lett. Telt múlt az idő, fogyott a pityesz, a kisfröccs és a Jäger míg végre elkezdődött a Tankcsapda és a Csík zenekar koncertje. Na persze hogy ők is egyszerre. Rendben van, hogy nem egy a stílus, de mindkettőt szeretem és ezzel biztosan nem vagyok egyedül. A Csík hangolt gyorsabban, így bele tudtunk hallgatni az első pár percbe, de végül a ’Csapda győzött, meg a rengeteg szúnyog. Egyetlen simítással akár féltucatnyit is szétkenhetett az arcán az ember, és mivel nem késlekedtek, hamar teleszívták magukat vérrel, így az elkent tetemek által húzott csíkok sziú indiánná változtatták az áldozatot. Most nem volt semmi parasztvakítás Lukácsék részéről. Se stroboszkóp, se lángok, se rakéták. Szerencsére nem volt rekedtség sem Lukács hangjában, de sajnos hozta a fesztiválokra fenntartott vulgárisabb fajta összekötő szövegeket, amiket annyira nem kedvelek. Azt hiszi, azzal tudja feltüzelni a tömeget, ha mindenféle marhaságot ordítozik szét a népnek. A normál koncerteken értelmes mondatokat is tud mondani, remélhetőleg majd rájön, hogy a rajongók azért örülnek a normális kerek mondatoknak is. Az is igaz, hogy a fesztivál-fellépésekre sokkal részegebben szoktak jönni és sokkal gyengébb koncertet adnak, és nem csak ők.

A közönséget elnézve volt itt mindenki. Nagypapa, nagymama, unoka, papa, mama, gyerekek, punkok, emósok, rockerek, üzletemberek, kopasz-erős fél kiló arannyal a nyakban, szőke pláza-cicák csili-vili cuki-rózsaszínben, diszkóból szökött zseléfejű márka-rajongók, és persze mi magunk. A legzavaróbb mégiscsak a pláza-cica és a diszkó-szökevény volt, akiknek elfelejtették elmondani, maguktól pedig nem vették észre, hogy ez nem a Club95, és hogy nem a diszkó-gömb fénylik ott fönt, hanem a reflektorok. Rongylábék úgy ropták a táncot, vagyis pattogtak és rázták a seggüket, mint anno osztálytársamék a suli diszkóban az általam felettébb gusztustalannak tartott Ice MC zenéjére.

A sárcsapda itt is jól működött. Egy-két illumináltabb állapotú versenyző véletlen beletévedve vagy hanyatt vágta magát benne, vagy beletérdelt, vagy csodálkozva kezdett holdjárásba. Egy lányka szandálja talán még ma is ott lenne megkövülve, ha a lelkes férfi-kollégára hagyja annak előkerítését. Pár percnyi sárban turkálás után önerőből tárta fel, paleontológusokat megszégyenítő szakértelemmel. Pedig ha hagyta volna megkövülni, értékes kincset szolgáltatott volna a jövő régészének számára, aki meglelvén a nyomokat ekképpen kiáltott volna fel: „Ó! Emberek gyűltek itt össze, népes csoportban, valamiféle törzsi táncot jártak valószínűleg egy istenség tiszteletére…” A segítőkész fiú kapott egy puszit lelkesedéséért cserébe, így mindenki boldog volt. Rongylábék jól bírták. Tankcsapdáék is. Ezért adtak is ráadást. Végig a slágeresebb számokat játszották, azokat, amiket az átlag ’Csapda-rajongó és a véletlenül egy-két számot ismerő is szívesen hallgat. Nekem mondjuk hiányzott a „Jönnek a férgek” ami régen egyetlen koncertről sem hiányozhatott, a „Baj van”, a „Mitől legyen?” és a „Tankcsapda” amit ha játszanak akkora pogóba kezd a nép, hogy az alkalmi ’Csapda-rajongók menekülőre fogják.

Azért szép zárása volt az első napnak, kár hogy több érdemleges koncert nem. Összecsipkedve, fáradtan indultunk vissza a szállásra és meglepve tapasztaltuk, hogy két év elteltével ismét van világítás a hídon, nem kell mobillal világítani az utat, hogy elkerüljük a lábtörést, vagy hogy elüssenek minket.