Commemoration

Találtam egy jó kis írást a Kispál és a Borz zenekar tartalmas huszonhárom évéről, amit idelinkelek, hogy ne kelljen többet keresgélni :o) íme:


http://budapestikoncert.blog.hu/2010/08/06/kispal_es_a_borz_bucsukoncert_sziget_fesztival_aug_9_19_00

Ma volt utoljára ekkora lárma

Felvirradt a nagy nap (ahogy az Ossian mondta egykor), amit minden Kispál rajongó vegyes érzelmekkel várt. Egyrészt, végre, egy jó nagy buli lesz ma. Másrészt viszont véget ér valami, ami hosszú ideje része volt sok ember életének. De ugye minden vég valami másnak a kezdete is. Ami eddig Kispál és a borz volt, most majd Velőrózsák és Kiscsillag lesz. Reméljük ők nem járnak majd úgy, mint annak idején az Ossian. Ők ugye, szintén szétváltak, Wellington-ra és Fahrenheit-re, majd néhány évi szenvedés után a Wellingtonból újjáalakult az Ossian, a Fahrenheit meg végleg eltűnt a süllyesztőben, pedig ők ígérkeztek a sikeresebb csapatnak kettejük közül.

Soha nem tartottam magam igazi Kispál rajongónak, de az utóbbi négy évben mégis meghatározó részévé váltak az én életemnek is. Azelőtt igazából azt sem tudtam, mi is az a Kispál és a borz. Persze a zenekart ismertem, tudtam, hogy vannak, hallottam pár számukat (kizárólag azt, amit a média hajlandó volt játszani), de semmi több. Nem mentem volna el egy koncertjükre sem és nem adtam volna pénzt a CD-jükért. A Pantera, Testament, Metallica, Nirvana, Toy Dolls, Auróra, Tankcsapda, Moby Dick és társaik mellett valahogy már nem fért bele az életembe egy Kispál és a borz.

2006 elején jött derült égből a Kiscsillag zenekar, bele az életembe, és véletlenül meghallgattam egy-két általam eddig nem ismert Kispál és a borz nótát is, majd szépen lassan azt vettem észre, hogy Tankcsapda és Pantera helyett azt a cirka két és fél órás Kispál egyveleget hallgatom már vagy hat hónapja, amit összeválogattam a Kispál összes, és a „Bandi a hegyről” albumokról. Azóta minden koncerten ott voltunk, amit Miskolc és környékén megtartottak, sőt, amióta kimondták azt, hogy „Vége” minden koncertjükre elmentünk ahová csak tudtunk, szerte az országban. Egyértelmű tehát, hogy a záró bulin is ott kell lenni.

Volt egy felhívás a Kispál’ hivatalos oldalán, hogy aki szeretne szerepelni a koncertfilmben, az vegye fel videóra, mi történik a készülődéstől az érkezésig. Őszintén szólva, már sajnálom, hogy mi nem vettük fel, biztosan bekerültünk volna. Röviden az események: Indulás előtt pár órával lecsap a vihar a falura. A kultúrház teteje leköltözik az udvarra. A gólya meglepve keresi fészkét „az előbb még itt volt alattam, most meg csak a kémény”. Jó néhány fa karrierje derékba tört, néhányuk életét pedig gyökeresen felforgatták az események. A falu (na, jó: nagyközség) sikeresen pályázhatott volna ezen az éjjelen a legtisztább éjszakai égbolt címére is, mivel a leszakadt vezetékek és kidőlt villanyoszlopok következtében teljesen megszűnt az áramellátás. De minket nem állíthat meg semmi.

Csak sajnálni tudom azokat, akik itt laknak Budapesten. Kőbányáról kijutni a Hajógyári-szigetre épp csak egy picivel tart tovább, mint Miskolcról feljutni Budapestre :) . Talán csak annyi a különbség, hogy gyakrabban jár a busz/metró/HÉV mint a vonat. Számoltunk a hosszú sorokkal, a rengeteg emberrel, a nehézkes biztonsági ellenőrzéssel, így időben elindultunk, le ne késsük az utoljára játszott első számokról. Meglepve tapasztaltuk, hogy szempillantás alatt bent voltunk. A HÉV-ről leszállástól az első Toi-toi tesztig a Sziget területén alig fél óra telt el. Ez a következőképpen történt: kábé három kilométer séta után a jegy beváltása karszalagra, ahol a várakozással ellentétben nincs sor, tarháló viszont annál több. Át a hídon, közeleg a security-line, ahol azt veszem észre, hogy már át is értem. Attól tartva, hogy majd jól leordibálnak, visszafordulok egy kopaszhoz, mutatom a táskám, nézzen má’ bele. Az meg integet bőszen, hogy „Mennyémá! Mennyé’!” Ez egyrészt örömteli, hogy ilyen gyorsan betuszkolják a népet, másrészt aggasztó, hogy az ember azt visz be magával, amit csak akar. (De ha tudjuk előre…, nem kellett volna meginni azt az üveg fütyülőst a HÉV-en nagy hirtelen.) Az „ellenőrzés”-en átjutva rögtön a budi sor fogad, innentől megkönnyebbülten folytathatjuk az utat a nagyszínpad felé.

Beljebb érve sátrak, bódék és budik váltják egymást ötletszerűen. A bódék árait elnézve azért jó látni, hogy van bőr az árusok képén. 740 HUF egy feles, 250 HUF egy deci bor,  3500 HUF egy közepes minőségű anyagból készült Kispál búcsú-póló, 900 HUF egy óriás palacsinta (ide bezzeg eljönnek, Tokaj már derogál…). A budik (Toi-toi) sokkal gázabbak mint eddig bármelyik fesztiválon. Alig hallani magyar szót. Van itt részeg német sörrel a kézben, franciák valami töménnyel, valami furcsa nyelven karattyolók jelmezbe öltözve… Szerencsére a nagyszínpad környékén alig hallani külföldi beszédet. Nem utálom én a külföldieket, nem kell félreérteni, csak nem tetszik, hogy a szervezők már inkább nekik szervezik a Szigetet és nem nekünk. Pedig eleinte, amikor még Diáksziget volt a neve, elsődlegesen a magyar fiatalok voltak a célközönség, és az igényes Rock-zene népszerűsítése volt a cél. Ma a célközönség az igénytelen külföldi, akinek drága a külföldi fesztivál, a fellépők között meg egyre több az igénytelen tüctüc…

Az elő zenekar valami Esti Kornél vagy mi. Nem ismerem, de sajnálom őket. Nem egy hálás szerep egy Kispál búcsúkoncerten elő zenekarnak lenni. Már most hatalmas a tömeg, de ez nem nekik köszönhető. Az első sorokat már jó előre beülték a Kispál rajongók és hátul is egyre többen gyűlnek. Az Esti Kornél levonul és a csend hatására megindul a tömeg a színpad felé. Eddig minden Kispál koncerten az első sorban voltunk, itt esélyünk sincs rá, de jó lesz nekünk az 5-10 között is. Elkezdődött a visszaszámlálás és fejünk fölött kíváncsi rovarként körözött egy kamera. Végül egy rövid videó után színpadra lépett a Kispál és a borz, az utóbbi időben megszokott felállásban, és ahogy a húrok közé csaptak, elszabadult a pokol.





A nagyszínpad legnagyobb hátránya (főleg ilyen mélynövésű egyének számára), hogy az első sorokból alig lát valamit aki nézni is szeretne. Lovasit például deréktól fölfelé, a dobost épp csak a dobok mögött, a többieket pedig egyáltalán nem. A tízedik soron túl már csak a kavargó tömeg látható. Hátulról pedig csak a kivetítők rossz minőségű képét és a színpadon ugrabugráló színes kis bolhákat lehet megfigyelni. Mindegyik lehetőséget kipróbáltam és végül egy hátulsó hely volt mégis a legjobb.

Körülbelül a második, harmadik számnál elfogyott a levegő az ötödik sorban. A zenére nem is tudtam figyelni, csak arra, hogy levegőt vegyek valahogy. Túl nagy a meleg, túl kevés a levegő és túl sok ember van igen kicsi helyen (egy jó tanács: asztmások első sorba vagy hátra álljanak). Aki ott volt az mára már jól tudja milyen érzés lehet szardíniának lenni egy konzervdobozban. Elég volt! Ki innen! Érdekes, hogy az emberek ahelyett, hogy örültek volna annak, hogy előrébb jöhetnek, szinte rossznéven vették azt, hogy ki akarok jutni és nem akarták elengedni azokat, akik kihátráltak a tömegből. Mert többen is voltak, akik nem bírták. A koncert végéig többen jöttek hátrafelé, így próbálva valami levegőhöz jutni. Biztosan sokkal előzékenyebbek lettek volna, ha egy-kettő közülük telibe hányja az akadékoskodó „útonállók” valamelyikét. Több szám is kimaradt, amíg találtunk egy helyet ahol már volt levegő és amíg kipihentük a megpróbáltatásokat. Majd DVD-ről bepótoljuk. Innentől be kellett érnünk a kivetítő silány minőségű képével. Szerencsére a hangosítás elég jó volt. Csak Lovasi számok közti megjegyzései voltak nehezen érthetőek. Ami érdekes és csak utólag jöttem rá, hogy állítólag énekelt Kiss Tibi, Varga Líviusz, Szűcs Krisztián (HS7), Beck Zoltán (30Y) különböző dalokban. Valahogy nekem ez fel sem tűnt akkor és ott. Majd ezt is bepótolom a DVD-ről :) . Lemaradtam a műhóról is, a konfetti hullást már láttam, de sajnos nem ért el hozzánk. Valahogy az az érzésem, hogy minél nagyobb egy rendezvény, annál kevésbé tudja befogadni az ember, annál több részlet fölött siklunk el anélkül hogy észrevennénk azokat, és annál több ember marad ki belőle pusztán csak amiatt, mert nem fér a közelébe. A kivetítő ugye Lovasi arcát mutatta leginkább és azt is telibe, meg a Kispi gitárját közvetlen közelről, és Bräutigam fejét a dobok mögött. A környező emberek éneke pedig olyan mértékben beleolvadt a zenébe, hogy nekem fel sem tűnt, amikor nem Lovasi énekelt.

A setlist szerint sok jó szám volt, és sajnos sokról közülük le is maradtam. Egyedül a „nagyvárosi románc”-ot nem tudom hová rakni. Soha nem hallottam még eddig, és most is kimaradt belőle, mert akkor törtem az utamat előre. Ami újdonság volt a megelőző koncertekhez képest, hogy utolsóként a „Zár az égbolt”-ot játszották, ezzel jól átverve a tömeget, akik arra számítottak, hogy itt is a „Ha az életben” lesz a vége, és többen el is indultak hazafelé a szám végén, majd meglepve fordultak vissza, hogy „hohó itt még folytatás lesz eszközölve no” és mikor tényleg vége lett, reménykedve várták a folytatást, ami meg már nem volt több. Nem volt focista meghajlás, sem levegőbe felugrás és kirúgás. Volt helyette összeállás egy képpé, ahol a Kispál és a borz volt az első sor, körülötte a vendégeik, és háttérben a rajongók népes tömege. A Kispál és a borz elköszönt tőlünk, mi meg tőlük, öt perc múlva pedig már bontották a színpadot a munkások, mi pedig elkezdtük az újabb közelharcot a hazajutásért.

Jó koncert volt, jó hangulatban. Jóval összeszedettebben zenéltek, keveset hibáztak, még Lovasi sem felejtette el a szöveget. Sokkal többet adott viszont nekem mégis a miskolci, a debreceni vagy a tokaji koncert, mint ez a szuper nagy monstre izé. Ha nem lett volna ekkora tömeg, valószínűleg ezzel sem lett volna semmi gondom, de így nem ugyanaz volt a hatás. Egy dologban lettem csak biztos: Soha többet nem jövök a Szigetre. Inkább nézek Tankcsapda, Kiscsillag vagy Quimby koncertet első sorból Miskolcon ötezer ember társaságában, mint a Szigeten negyven- ötvenezer ember között, mégha az egy búcsúkoncert lesz is.

És persze remélem, hamarosan kapható lesz a DVD, hogy bepótolhassam a kiesett részeket.

Edit this setlist | More Kispál és a Borz setlists

Sziget '10

Csak kíváncsiságból megnéztem a Sziget 2010-es programját, és egyértelmű számomra, hogy nem én vagyok a célközönség.

1.) Árak: A legolcsóbb bérlet (otthonalvós elővételben) is 38 ezer forint, amiből kétszer mehetek ki Tokajba a Hegyalja Fesztiválra. És gondolom, nem lehet kapni 150-ért kisfröccsöt tokaji borból.

2.) Előadók: Alig van Magyar előadó a sok külföldi között, ráadásul az előadók nagy része számomra teljesen ismeretlen, vagy csak említés szintjén hallottam már róluk. Egészen pontosan a 137 előadóból 43-ról tudom kicsoda-micsoda. Ez persze az én műveletlenségemnek és más irányú érdeklődési körömnek tudható be.

A Magyarok teljesen háttérbe vannak szorítva. A nagyszínpadon egyedül a Tankcsapda léphet fel, senki más. A kis színpadokon is csak délutáni és hajnali töltelék-programként juthatnak szerephez.

3.) Célközönség: Egyértelműen nem az átlag magyar fiatalság az, akit az utóbbi években ide várnak. Külföldiek, jó sok pénzzel, mi meg le vagyunk szarva.

A szerda a legerősebb napja az idei Szigetnek. Hét koncertet is megnéznék az aznapi huszonhétből. Sajnálom például, hogy nem láthatom a „The Toy Dolls” koncertjét. De jó lenne látni az „Ill Nino”, „Bad Religion”, „Cadaveres”, „Csík zenekar”, „Óriás” és az „Alvin és a mókusok” koncertjét is.

Csütörtökön és pénteken viszont már egyetlen koncert sincs, amiért külön fizetnék hogy láthassam. Ha már ott lennék, mert lenne valami ami érdekes, akkor meg tudnék nézni 4-4 koncertet mindkét napon, de csak értük nem mennék ki.

Szombaton a „Zorall”, „Tankcsapda” és az „Iron Maiden” szintén elég erős ahhoz, hogy megérjen egy belépőt, és ha már ott vagyok talán másik öt koncertbe is belenéznék.

A vasárnapi programban egyedül a „Fear Factory” az egyetlen vonzó név, talán a „Monster Magnet”-be még belehallgatnék.

Összességében mégsem egy vonzó program. A magyar előadókat olcsóbban láthatom bármelyik más fesztiválon, és akár év közben is. Toy Dolls-ékat már láttam pár éve élőben, jók voltak és ők a legvonzóbb program az egész idei Szigeten. A Bad Religion-ért nem fizetnék, Ill Nino-ék meg jobbak voltak Sepulturának. Iron Maidenék eléggé vének Monster Magnettel együtt, a Fear Factory pedig élőben nem egy tetszetős, inkább csak egy nagy ricsaj. Akiket pedig nem ismerek, valószínűleg azért nem ismerem, mert a zenéjük számomra érdektelen. Ha nem az lenne, már eljutott volna a tudatomig. Olyan zenekarok lehetnek, akiket már hallottam a rádióban, tévében, de nem érdekelt kik is ők valójában.

Na ezért végül úgy döntöttem, idén sem megyek ki a Szigetre. Elég lesz a mínusz 1. nap a Kispál búcsúkoncerttel. Sajnálom, hogy a zártkörű, limitált nézőszámú főpróbáról lemaradtunk, de hát így jártunk. Majd legközelebb ;)