Tűzforró nyári este 3. - Múlató

2010. július 16. péntek

Az emberek az év nagy részében a pénteket várják. Hogy vége legyen végre a szürke hétköznapoknak és végre történjen valami más. Mi is erre vártunk ezen a pénteken. Valami többre mint eddig. Az első két Hegy’ nap nem volt egy maradandó élmény.

Főtt kajára vágytunk, lenéztünk hát egy közeli vendéglőbe ahol igazán meleg fogadtatásban részesültünk, mivel a kinti harminchat fokhoz képest itt legalább negyvenkettő volt. A kaját viszonylag hamar kihozták, egy adag legalább két embernek elég lett volna, és bár az egyik hús egy kicsit rágósabb volt, mint a másik, összességében mégis finomat ettünk, az ajándékba kapott hideg „Rani” feliratú üdítő pedig feledtette ezt a kis hibát is. Ez az üdítő valahonnan az Arab Emirátusokból jött és valamiért mindenki gyanakodva fogadta. Én bevállaltam és megittam majd’ két dobozzal. Jelentem még meg vagyok, és köszönöm jól érzem magam. Finom volt és hideg. Sétálni kívánt a grillezett csirke ezért tettünk egy kört a környéken. Volt sok fiatal akiket megviselt az első Hegyalja és elkapta őket a későn jött tavaszi fáradtság. Visszafelé betértünk a helyi „kúp”-ba. Mindenkinek ajánlom! Nem spórolnak a légkondin, ha nem is vásárol semmit az ember akkor is jó szétnézni és lehűlni közben. Kicsit túlzásnak éreztem mondjuk és távolról nézve mókás is volt, ahogy az eladók egy bolti szarkához egy féltucatnyi rohamrendőrt hívtak ki. Máshol ezt meg tudják oldani házon belül, de biztosan rettegésben élnek az eladónők a „rettenetesen félelmetes, megátalkodott Hegyaljázó bandától”.

Soha nem volt még arra példa, hogy egy csepp eső se esett volna Tokajban a Hegyalja fesztivál ideje alatt, és soha nem volt még ilyen tikkasztó meleg sem, így nem meglepő, ha ma is kihagytuk a kora délutáni programokat. Szegény „Paddy and the Rats”, „Belmondo” és „Cadaveres”, idén is hiába várta hogy megnézzük őket. A Paddy and the Rats koncertjét idén már harmadszor halasztottuk el. Remélem egyszer majd sikerül megnézni őket élőben egy-két szám erejéig. A hosszú idő után ismét Kowalskyval fellépő Black-Out viszont kihagyhatatlan. Őket látni kell, már csak azért is mert ki tudja mikor lesz rá legközelebb lehetőség. Lehet, soha. Egyik kedvenc zenekarom, amit méltatlanul kevesen ismernek és valahogy soha nem sikerült felkerülniük a nagyszínpadra, pedig megérdemelték volna. Főleg most, hogy Kowa visszatért hozzájuk erre a koncertre. Hatalmas bulit csináltak az összegyülemlett nézőtömegnek. Minden kedvenc számomat eljátszották, és bár Kowa panaszkodott a napra és a szervező felmenőit szidta, aki így kitolt a zenészekkel akiknek így a nappal szemben kell játszani, a koncertet tisztességesen lenyomták a ráadással együtt.

A következő bő fél óra a „Kispál és a borz” koncertre történő ráhangolódás jegyében telt el. A helyben vásárolt jófajta borból készült kisfröccs és az otthonról hozott Fütyülős mézes málna társaságában gyorsan telt az idő, majd amint eltűnt a színpadról a PaSO, célba vettük a jól megszokott helyünket az első sorban, ahol már szép számmal gyülekeztek a fiatal Kispál-rajongó lányok és fiúk. Egy újságcikk szerint a Kispál és a borz koncertek első tíz sorát a tizenéves korosztály rajongói töltik ki… Hát vitatkozhatnánk ezzel az állítással. Sokan voltak azért akiken látszott hogy túl vannak már a második, harmadik x-en is, és mi is javítottuk az átlagot rendesen a 29-es átlagunkkal.

Már a hangolás is jó hangulatban telt és a koncert is az eddigi legjobbra sikerült. Látszott Kispálékon, hogy élvezik a koncertezést, és minden koncertjük egyre jobb és jobb, ahogy közelednek a Szigetes búcsúhoz. Csak Lovasi mintha egyre gyakrabban felejtené el a dalok szövegét. Versszakokat ismétel, kihagy, lalalázik mert nem jut eszébe majd gyorsan elhadarja mikor mégis. Rendkívül zavaró például a „Fényben ülés” című dalban amikor azt énekli „Nézni, hogy lesz fiúból nő aztán meg néni” majd hozzáteszi: „Bocs, de igazából most én éneklem a fiú és a lány részét is így nincs is ezzel baj…” És ez az új mániájuk, hogy belemixelik a számaikba más előadók zenéjét (pl. Nirvana: „Smells like teen spirit” kezdetét, Europe: „Final countdown”-jának a refrénjét, …) na az sem tetszik, de a tömeg láthatóan élvezi. Rövid, pörgős másfél óra volt. Hiányozni fognak a Kispál koncertek, és nemcsak a Hegyaljáról. Kíváncsi vagyok lesz-e aki képes betölteni a megüresedő helyüket. A párszámos ráadás, és szokásossá vált, jól begyakorolt, ennek ellenére összhangba hozni soha nem sikerülő meghajlásuk után a nézősereg átadta helyét a Mötörhead-re gyülekezőknek.

Mi pedig felkerestük a környék rézangyalát és ittunk valamit ami legnagyobb jóindulattal sem volt nevezhető finom pálinkának. Forró volt és erős, így az íze egyáltalán nem volt érezhető, az árát viszont jól megkérték. Nem baj, többet nem iszunk ilyet ezen a helyen. A pizzát viszont elég nehéz elrontani, és ennél a terméknél még az sem hátrány ha forró. Meg is kóstoltuk és nem csalódtunk benne. A hatalmas tömeg ellenére még ülőhelyet is találtunk és víg majszolgatásba kezdtünk, mikor letelepedett mellénk néhány fiatal. Valami zenekar (talán Out of memory, de lehet hogy más…) dob-technikusa és haveri társasága Kazincbarcikáról. Jót beszélgettünk a dob-technikussal akinek a nevére nem emlékszem, meg arra sem nagyon, hogy miről is beszélgettünk. Két dolog maradt meg, valamit beszéltünk a Nirvanáról, és csúnyán alulbecsülve a korunkat, 24-es átlagra saccolt minket.

A nap zárásaként, teli hassal indultunk a Mötörhead koncertjére. Végre egy igazán szép napunk volt.