Tűzforró nyári este 4. - Káosz Amigos

2010.július 17. szombat

Nem jó érzés arra kelni, hogy ma valami véget ér. Hegyalja utolsó napjának reggelén pedig pontosan ez történt, így gyorsan megfordultam és aludtam rá még egyet. Fejemben még a tegnapi este Kispál és Mötörhead dalai kavarogtak, amibe néha bele-bele üvöltött Kowalsky belőtt hangyája. Az érzés az ébredés újrajátszása után sem múlt el, próbáltam hát tologatni a belső időt, hogy lassabban teljenek a percek, de végül végérvényesen felébredtem.

Kora délután lett volna egy előadás az árvizekről. Érintettek lévén a témában, gondoltuk meghallgatjuk mit mondanak a nagyokosok. Elindultunk a nagy melegben, és megtudtuk mit hagytunk ki az előző három napban. Megtudtuk, hogy ahhoz hogy az ember totálisan leizzadjon, elég megtenni tízegynéhány lépést, hogy a hideg üdítőnek kevesebb mint öt perc elég ahhoz hogy felforrjon, és hogy élet-halál harc szintjére emelkedjen a fesztivál területére való kijutás folyamata. Küzdelem azért, hogy fel tudjuk emelni a lábunkat és még egy lépést tegyünk előre, hogy ne akarjunk megállni az árnyékban, menjünk tovább és ne forduljunk vissza. Hiába, öregszünk, nehezen bírjuk mi már ezeket a megpróbáltatásokat :o) .

A bejutás viszont még soha nem volt ennyire egyszerű. Az eddigi belépések alkalmával a sárgapólós szekuritisek tartottak némi látszat motozást (mi van a zsebedben, van-e nálad fegyver, stb.), megnézték a kezeden a szalagot (megvan-e, feszes-e). Na most ezek teljes hiánya és a sárgapólósok elgyötört kinézete egyaránt furcsán hatott. Olyan minden vége „mennyünkmá’haza” hangulat volt leolvasható az arcukról. Csak ültek az asztalon és oda sem néztek mikor átmentünk a kapun, amihez a Quimby nyújtott némi zenei aláfestést. Belépve rögtön megrohantak minket a Chio-lányok és kitapétáztak minket a matricájukkal, és ha már ez megtörtént, be is váltottuk gyorsan a nekünk tetsző ajándékokra, amit úgy néz ki, már két marékkal, számlálatlanul szórnak szét az emberek között. „Mennyi is jár érte? Tíz darab? Na jó itt van még egy marékkal. Hogy? Chili-s kell? Jó, abból is adok még…” Még jó, hogy volt nálunk egy szatyor. A probléma az volt, hogy innentől viszont mindenhol ellenőrnek néztek, így mindenhol érezhetően kínosan ügyeltek a precíz kiszolgálásra, mindenről blokkot kaptunk és gyanakodva néztek ránk.

Na persze az előadás, amire mentünk, a kiírt kezdés időpontjára már véget is ért, mivel egy „nevétnemtudomésnemisérdekel” szakállamtitkár (vagy mi) megteheti azt, hogy elkésik a megbeszélt időpontról és ezzel elrontsa mások szórakozását. Az ő műsora későbbre tolódott, amire meg mi mentünk, megtartódott, így mindenki meglepetésműsort kapott, aki a sátorba tévedt. Megtudtuk például, hogy miért is nagyon jók a második és mélyen tisztelt NEMESZ-kormány nagyra becsült intézkedései az nagy Magyar Isten segedelmével (Nagy kár, hogy nem hozott magával egy NENYI-t sarlóval meg kalapáccsal, középen Orbán-portréval). Na azér’ jó, mer’ ha egy igentisztelt népvezérünk, valamely még nagyobb tiszteletben álló közeli hozzátartozóját akarja beprotezsálni egy jól fizető pozícióba, nem kell majd néki két hónapot várnia a székére amíg lefut egy látszat pályáztatás, ahol egyébként is ő kerülne abba a székbe viszont a többieknek lenne egy kis illúziója, hogy nekik is sikerülhet, hanem egyből bekaphatja… akarom mondani megkaphatja. Na meg hogy majd ő olyan törvényt hoz, hogy minden multit, sőt minden épületet lebontat évtizedekre visszamenőleg, amik ártérben épültek. Azóta persze visszavett az arcából mert rájött, hogy ezzel a lépéssel Magyarország cirka hetven százalékát kéne csak lebontani és nem biztos hogy megérné az országnak, de legalább kipróbálhatta milyen érzés teli szájjal beszélni hülyeségekről…

Ettünk inkább egy pityeszt és megnéztük közben a Magashegyi Underground koncertjét, csak hogy rájöjjünk, milyen öregek is vagyunk. Míg mi az árnyékban görnyedezve falatoztuk a finomságot, a sok fiatal a negyven fokban, a tűző napon vígan ropta a táncot a manapság oly divatos zenekar dalaira félmeztelenül, sállal a nyakban, vagy éppen törölközővel a feje tetején, kinek-kinek igénye és lehetősége szerint.

A forró üdítőhöz valahogy nem volt gusztusunk, de ni, ott! Ott hideg citromos sört osztanak ingyé’! Álljunk csak mi is sorba! „Nincs jég.” Mondták a lányok, várni kell vagy fél órát. Oké, sör stornó, úgysem szeretem. De ni, ott! „HIDEG DINNYE” hirdeti egy felirat, hát vettünk. Nem volt forró, de a hidegtől azért fényévek választották el. Jeges kávé kell nekünk! Itt sincs jég. Hát ki látott már ilyet? Érdekes, fagyi árust egyet sem láttam. Lehet, hogy halálra kereste volna magát szerencsétlen a mai napon. Nincs az embereknek üzleti érzékük… Vagy félt a rengeteg haszon okozta lelki traumától, ezért inkább főtt kukorica árusításába fogott, ami ilyenkor a kutyának sem kell. No, irány haza! Feküdjünk a légkondiba! Tíz lépéssel az ajtó előtt azért elgondolkodtunk rajta, nem lenne e jó nekünk itt lefeküdni az árok hívogató árnyékos medrébe, és itt kivárni amíg besötétedik, de valahogy erőt vettünk magunkon és elértük a bejáratot.

Azt hiszem egyértelműen kijelenthetjük, nem nézzük meg a „Macskanadrág”, „Péterfy Bori”, „Óriás” és „Kalapács” koncerteket. Sőt! A lábunkat ki nem tesszük, amíg le nem hűl a levegő. Ezek a koncertek egyébként is egyszerre kezdődnek. Legalább egyet vagy kettőt rakhattak volna az Alvin koncertet követő időszakra, így nem fulladt volna tömény unalomba az utolsó nap vége. Úgy látszik az idei Hegyalja erről szól. Vagy nincs koncert és unalmunkban járkálunk a színpadok között, vagy tobzódunk az egyszerre kezdődő előadásokban és választani kényszerülünk a sok jó közül egyet.

Indulás, mert kezdődik a Quimby! Maradt egy félüvegnyi (kábé egy deci) hideg buborékos gyümölcsszörpünk. Meg maradt még kábé ugyanennyi hideg Jägerünk is. Most ne igyuk meg mer’ most pont nem kell, de külön meg ne vigyük, mer’ az felesleges macera. Öntsük hát össze a kettőt, majd elfogy. Na így készülnek valahogy a világ nagy receptjei. Hogy finom volt-e? Hát, ez nézőpont kérdése, de valóban elfogyott :o).

Hát szóval Quimby… Az volt a hülye, aki kitalálta ezt a negyven perces marhaságot. Gyors kezdés után gyors befejezés, meg egy nyúlfarknyi ráadás. Nem sok maradt meg bennem ebből az extrém rövid koncertből, pedig szín józan voltam, esküszöm. Ez az igazi sika-kasza-léc (gyors koncert, lé a zsebbe, húzás haza). Akár a Quimby pofátlansága, akár a szervezők marhasága volt a háttérben, elrontotta az egész napot.

Tart még az Alvin, váltsunk hát teret! Volt még hely a balsorsú katapult előtt. Mióta Hegyaljára járok, Alvinék mindig a nagyszínpadon játszottak, de valószínűleg már nem olyan divatos a zenéjük, ezért büntiből a Pepsi-színpadra fokozták le őket. Nem sokat rontott a helyszíncsere az Alvin-koncert színvonalán. Kábé ugyanannyi nézője volt, mint tavaly. Ugyanolyan jó a hangulat, a szöveg és a zene. És ugyanolyan szar a hangosítás és a Viki hangja.

Alvin után olyan dologra vetemedtünk, amire azt hiszem a 2006-os EFOTT óta nem volt példa. Ott megfogadtuk, hogy soha többé nem veszünk a Balaton Grilltől semmit. Égett, ehetetlen, drága és a megnevezett termékhez csöppet sem hasonlító ételeket árultak. De most valami olyat adtak, ami felkeltette az érdeklődésünket. Egy hatalmas (de tényleg hatalmas) zsemle, pita-szerűen kettéhasítva, közepébe ékelve egy szelet grillezett csirkemellel, amihez adtak egy szedőkanalat és ezt annyi savanyúsággal (paradicsommal, uborkával, káposztával) tölthettük meg, amennyit nem szégyelltünk. És mi aztán nem szégyelltük. Kényelmesen elhelyezkedtünk a nagyszínpad előtti Multifilter terasz lépcsőjén, és műértő módjára hozzá láttunk e tetemes mennyiségű étel betermelésének. Ezen a teraszon, ahová elsősorban azokat várják, akik előkelő módját választják az öngyilkosságnak (magyarul bagóznak, mint a gyárkémény), hemzsegett az anti dohányosoktól. Egy régi tanárom szerint a füstölt hús tovább eláll. Érdekes, hogy az emberhús valahogy immúnis a dohányfüsttel szemben és gyorsítja az öregedést, de ez legyen azok gondja, akik élnek vele. Na ezen a teraszon aztán lehetett ülni az asztalnál, ülni a lépcsőn, állni, enni, inni, hányni. Egy dolog volt csak megtiltva, a fekvés. Aki lefeküdt azt a biztonsági emberek felszólították, azonnal keljen fel mert ezt megtiltotta a szponzor… Hát jó. Vigyáztunk, ki ne fektessen a sok kaja és közben megnéztük a „méltán világhírű” „Funeral for a Friends” zenekar (kik ezek???) koncertjét. A rajongóikat vagy nem engedték el a koncertre, vagy elfelejtettek nekik szólni hogy itt lesznek, esetleg kis országunkba nem jutott el a híre, hogy ők egy világhírű zenekar és most itt lesznek, de azért a húsz emberért akik kíváncsiak voltak rá, kár volt beáldozni a nagyszínpadot. Inkább játszott volna most ebben a másfél órában a Quimby. Jobb lett volna mindenkinek.

A legtöbb ember aki itt volt, már Ákost várta, aki egyszer mintha azt mondta volna, nem játszik többé olyan helyen, ahol részeg emberek vannak a nézőtéren. Most mégis itt van. Hát igen. A pénz nagy úr. Ha fogyóban van, az emberek képesek feladni az elveiket. Leginkább a harmincas, negyvenes korosztály gyülekezett. Volt itt izompólós-retróbajszos-hűdemacsóvagyok férfi, és cicanadrágos-bőrkabátos-hirtelenszőke anyuka, aki Rocker-Barbinak öltöztetett négy-öt éves kislányát is magával cibálta erre a kései koncertre. Miután bemondta a tölcsérhang, hogy „elveszett kisfiú keresi anyukáját a nagyszínpadnál”, Ákos is feltolta az arcát a nagyszínpadra. Inkább teátrális mint természetes előadásmódja soha nem tetszett, és a dalaiból is csöpög valami megmagyarázhatatlanul visszataszító. Végigbambultunk pár számot és közben megismerkedtem egy gyulai fiatalemberrel aki rekedtre borozta a hangját a környező borospincékben. Nem volt túl jó véleménye a környékbeli pince-tulajdonosokról. Állítása szerint megkóstoltatnak az emberrel valami finom bort, és ha az áldozat kér belőle, annak árán kimérnek neki valami ihatatlan lőrét. Mi is tapasztaltunk hasonlót pár évvel ezelőtt, ezért nem is veszünk a híres szerelmi-pincesoron semmit.

No, elég volt mára Ákosból! Menjünk haza aludni! Ez a nap sem volt túl jó. Ez így 3-1. Nem túl jó arány. Ezek a rövid negyvenperces koncertek és az ismeretlen zenekarok nem tettek jót a fesztiválnak. Nem volt Pokolgép, nem volt Moby Dick, nem volt Auróra, nem volt Zorall. Sőt nem volt Fütyülős mézes málna és nem volt óriás palacsinta :o) . Rövid volt a Kiscsillag, a Budapest Bár, a Quimby. Elmaradt és igen későre volt kiírva a Kafkaz (ex Kaukázus). Nem volt híres nagy zenekar a Mötörhead-en kívül, mint pölö tavaly a Testament. És egy lagymatag Ákos volt a záró koncert… Azt hiszem, jövőre bele kell húzniuk a szervezőknek.