Nem írok kritikát a 2010-es budapesti Metallica koncertről, egyrészt már megtették mások (Alul lehet olvasni két szörnyűséget az indextől és a quarttól. Mindkettő fényévekre van a valóságtól. A b-oldalon olvasható sokkal valóságosabb.), másrészt nem is szeretnék. Legyen inkább élménybeszámoló. :)
Indulás előtti héten az időjárás jelentés volt a legnézettebb műsor. Vajon esni fog-e a Metallica koncerten vagy sem. Az előrejelzés szerint tíz fok hőmérséklet csökkenés és rekord mennyiségű eső várható. Hát ez rossz hír. Újabb tétellel, esőkabáttal bővült a csomagunk.
A koncert napja:
Szakadó eső búcsúztatta a vonatot a pályaudvaron. Nem volt kérdés többé, nem ússzuk meg szárazon az éjszakát. Felrémlett előttünk a szakadó esőben, hidegben ázó tömeg képe...
A vonaton elég sokan, szinte mindenki Metallica koncertre tartott. Erre utalt a Metallica és egyéb rock-zenekarokkal díszített pólókban sört és pálinkát iszogató utasok. Az idő szerencsére folyamatosan javult. Meglepő volt, hogy Budapesten ragyogó napsütés fogadott minket.
Budapestre érve sem volt nehéz dolgunk, csak követni kellett a Metallica pólós alakokat. Amerre sokan voltak, arra lesz a koncert. A stadionokhoz érve kétség nem fért hozzá, hogy jó helyen járunk. Hatalmas tömeg tartott egy közös cél, a főbejárat felé. Az út mellett különféle dolgokat láthatott a nézelődő amikor éppen nem az előtte lépkedő hátát nézte. Volt ott rengeteg szemét, egy-két hullamerev-részeg aki már nem fogja látni a koncertet, hiába vett rá jegyet (ők tisztában lehettek azzal, hogy a koncert területén jóval többe kerül minden és megpróbálták előre betankolni a kellő mennyiséget, de nem voltak tisztában a mennyiség pontos mértékével), zug- és nem zugárúsok, és kétes kinézetű jegy üzérek, akik eszméletlen magas áron kínálták a koncert belépőt. Már vagy húsz perce zarándokoltunk, keresztül az utakon, a néhol bokáig érő szeméten, néhol rendőrök irányítása mellett, néhol egymást tolva, mikor egyszer csak megállt a tömeg. Nincs tovább út. Pontosabban van, de eldugult a sok néptől. A bejárathoz értünk. Itt az eddig csordaként haladó nép egy fős oszlopban kígyózhatott tovább a fém kordonokból ötletszerűen kirakott labirintusszerű beléptetőn a fő kapuig, de csak akkor, ha jegyét jól láthatóan maga előtt tartotta az ember. Nem értem miért volt szükség erre a macerás belépésre, mikor a főbejáraton belépve újabb beléptető várt minket, ahol ráadásul legalább 7-8 kapun mehetett volna a tömeg, és nem kellett volna egymást taposni a labirintusban. Kiválasztottunk hát egy szimpatikus kaput, és kezdődhetett a jegyellenőrzés. Rutinos fesztiválra és koncertre járóként már előre készültünk, jegy a kézben, kisterpesz, karok a magasban, táskán a zippzár nyitva. Legnagyobb meglepetésünkre jóformán semmiféle ellenőrzés nem volt. Vonalkódleolvasóval ellenőrizték a jegyet, elvettek minden italt ami az embereknél volt, és megkérdezte a biztonsági kopasz-erős, hogy "ugye nincs nálatok fegyver?" Mondtuk nincs. És már mehettünk is. A táskákhoz hozzá sem nyúltak. Így gyakorlatilag azt vitt be mindenki amit csak akart. Végre bejutottunk.
De most akkor hogyan is tovább. A jegyünkön szerepel egy szektor jelzés, de sehol nem látunk semmiféle jelzést. Sehol egy szervező, sehol egy ember akitől meg lehetne kérdezni, merre is menjünk, csak a kutyás roham rendőrök tíz méterenként és a beléptető személyzete. Többen is tanácstalanul kolbászoltak, így mi is elindultunk csak úgy az orrunk után, közben nézegettük a stadiont... Hát... Elég lepukkant egy stadion, ránézésre nem sok hiányzik hozzá, hogy az egész a fejünkre omoljon. Itt-ott hálókkal, vasakkal, csavarokkal megerősített gerendák és málló vakolat. Végre megláttunk egy sárga mellényes embert aki végre útba igazított. Jé, ott egy "R" betű! Megvan a szektor jelzés, persze jól elrejtve, szigorúan csak akkor látni jól, ha valaki már a jó irányba halad és megy fel a lépcsőn.
Első utunk a WC. Megdöbbentően hosszú sor volt előtte, de a kényszer nagy úr, beálltunk a sorba. Álldogálás közben nézelődtünk, de mindenhol csak szürke beton és málló vakolat... és egy másik, ennél jóval kisebb sor áll valahová. Ott is egy WC! Gyerünk át, úgy látszik mindenki innen érkezik, és itt áll meg ennél a WC-nél, a többit észre sem veszik. Kb. 5 perc alatt végeztünk, közben a másik sor nem sokat haladt előre.
Irány a nézőtér!
Míg a WC-nél sorakoztunk, az előzenekar (High on fire) elkezdte a koncertet és sajnos a kedvenc számomat pont akkor adták amikor még a sorban álltunk. Csalódás volt, hogy kiérve a WC előteréből a nyílt térre, oda ahonnan már látni is lehetett a zenekart (persze jó távolról, és látszólag csak pár bolha ugrált a színpadon), szóval kiérve ide, sokkal rosszabbul szólt a zene mint eddig. A hatalmas térben elveszett a zene és egy nagy recsegő morajlás hallatszott.
Még megálltunk egy italárusító pult előtt. Az árakat nézve mintha külföldön járnánk, gondoltuk hogy drága lesz de azt nem, hogy ennyivel. Egy üveg áráért adtak egy pohárral. Mivel nem engedtek be semmit a kapunál, vettünk némi innivalót. Úgy látszik az egyetlen fontos dolog az, hogy legyen fogyasztás, az hogy leszúrják egymást az emberek vagy lelövik a fellépőket, senkit nem érdekelt.
Végre elindultunk a helyünk felé. A vasráccsal elkerített szektorok előtt jegyellenőrök voltak, akik megnézték az ember jegyét, és csak azokat engedték be oda, akiknek oda szól a jegyük. Elméletileg. Megmutattuk, beléphettünk, elhelyezkedtünk a mocskos, hideg üléseken és körbenéztünk. Még elég foghíjas a nézőtér, jó nagy szél van, alig hallani szegény High on Fire zenéjét (esküszöm a WC-ben jobban hallottam), és nem látni semmit a színpadi történésekből mert még nem működnek a kivetítők. Előttünk egy 10-15 fős társaság Tankcsapda dalokat és foci indulókat énekel felváltva, sok-sok sört vedelve közben. Körülbelül öt percet üldögéltünk és próbáltunk kivenni valamit a zenéből, mikor ismerősök böködtek hátulról. Otthagytuk a helyünket és kimentünk a rácson kívülre. Hamarosan vége is lett a High on Fire koncertjének. Nagyon sajnálom, hogy ennyire elszarták a hangosítást. Hamarosan jött a Volbeat. Őket annyira nem szeretem és nem is ismerem, így kint maradtunk a Volbeat végéig. Az ő hangosításuk jobbra sikerült, bár lehetett volna jobb is. Nem lényeg, rájuk nem voltunk kíváncsiak. Nem játszottak sokáig, vagy csak gyorsan elrepült az idő, hangolni kezdett a Metallica. Nyilvánvalóvá vált, hogy az ő hangosításukkal nem lesz gond. Eddig a fülünket erőltettük, hogy halljuk az előzenekarok zenéjét, most a hangunkat erőltettük, hogy túlüvöltsük a dobot és a gitárokat. Elindultunk hát vissza a helyünkre. Időközben jócskán megnőtt a tömeg, jóval nehezebb volt keresztülvergődni a népeken mint egy órával ezelőtt. A szektornál álló ellenőr közben eltűnt. Odébb beszélgetett egy másikkal, így gyakorlatilag innentől kezdve oda ült az ember ahol helyet talált magának, akár a harmincezer forintos ülőhelyre is ülhettünk volna.
A koncert napja:
Szakadó eső búcsúztatta a vonatot a pályaudvaron. Nem volt kérdés többé, nem ússzuk meg szárazon az éjszakát. Felrémlett előttünk a szakadó esőben, hidegben ázó tömeg képe...
A vonaton elég sokan, szinte mindenki Metallica koncertre tartott. Erre utalt a Metallica és egyéb rock-zenekarokkal díszített pólókban sört és pálinkát iszogató utasok. Az idő szerencsére folyamatosan javult. Meglepő volt, hogy Budapesten ragyogó napsütés fogadott minket.
Budapestre érve sem volt nehéz dolgunk, csak követni kellett a Metallica pólós alakokat. Amerre sokan voltak, arra lesz a koncert. A stadionokhoz érve kétség nem fért hozzá, hogy jó helyen járunk. Hatalmas tömeg tartott egy közös cél, a főbejárat felé. Az út mellett különféle dolgokat láthatott a nézelődő amikor éppen nem az előtte lépkedő hátát nézte. Volt ott rengeteg szemét, egy-két hullamerev-részeg aki már nem fogja látni a koncertet, hiába vett rá jegyet (ők tisztában lehettek azzal, hogy a koncert területén jóval többe kerül minden és megpróbálták előre betankolni a kellő mennyiséget, de nem voltak tisztában a mennyiség pontos mértékével), zug- és nem zugárúsok, és kétes kinézetű jegy üzérek, akik eszméletlen magas áron kínálták a koncert belépőt. Már vagy húsz perce zarándokoltunk, keresztül az utakon, a néhol bokáig érő szeméten, néhol rendőrök irányítása mellett, néhol egymást tolva, mikor egyszer csak megállt a tömeg. Nincs tovább út. Pontosabban van, de eldugult a sok néptől. A bejárathoz értünk. Itt az eddig csordaként haladó nép egy fős oszlopban kígyózhatott tovább a fém kordonokból ötletszerűen kirakott labirintusszerű beléptetőn a fő kapuig, de csak akkor, ha jegyét jól láthatóan maga előtt tartotta az ember. Nem értem miért volt szükség erre a macerás belépésre, mikor a főbejáraton belépve újabb beléptető várt minket, ahol ráadásul legalább 7-8 kapun mehetett volna a tömeg, és nem kellett volna egymást taposni a labirintusban. Kiválasztottunk hát egy szimpatikus kaput, és kezdődhetett a jegyellenőrzés. Rutinos fesztiválra és koncertre járóként már előre készültünk, jegy a kézben, kisterpesz, karok a magasban, táskán a zippzár nyitva. Legnagyobb meglepetésünkre jóformán semmiféle ellenőrzés nem volt. Vonalkódleolvasóval ellenőrizték a jegyet, elvettek minden italt ami az embereknél volt, és megkérdezte a biztonsági kopasz-erős, hogy "ugye nincs nálatok fegyver?" Mondtuk nincs. És már mehettünk is. A táskákhoz hozzá sem nyúltak. Így gyakorlatilag azt vitt be mindenki amit csak akart. Végre bejutottunk.
De most akkor hogyan is tovább. A jegyünkön szerepel egy szektor jelzés, de sehol nem látunk semmiféle jelzést. Sehol egy szervező, sehol egy ember akitől meg lehetne kérdezni, merre is menjünk, csak a kutyás roham rendőrök tíz méterenként és a beléptető személyzete. Többen is tanácstalanul kolbászoltak, így mi is elindultunk csak úgy az orrunk után, közben nézegettük a stadiont... Hát... Elég lepukkant egy stadion, ránézésre nem sok hiányzik hozzá, hogy az egész a fejünkre omoljon. Itt-ott hálókkal, vasakkal, csavarokkal megerősített gerendák és málló vakolat. Végre megláttunk egy sárga mellényes embert aki végre útba igazított. Jé, ott egy "R" betű! Megvan a szektor jelzés, persze jól elrejtve, szigorúan csak akkor látni jól, ha valaki már a jó irányba halad és megy fel a lépcsőn.
Első utunk a WC. Megdöbbentően hosszú sor volt előtte, de a kényszer nagy úr, beálltunk a sorba. Álldogálás közben nézelődtünk, de mindenhol csak szürke beton és málló vakolat... és egy másik, ennél jóval kisebb sor áll valahová. Ott is egy WC! Gyerünk át, úgy látszik mindenki innen érkezik, és itt áll meg ennél a WC-nél, a többit észre sem veszik. Kb. 5 perc alatt végeztünk, közben a másik sor nem sokat haladt előre.
Irány a nézőtér!
Míg a WC-nél sorakoztunk, az előzenekar (High on fire) elkezdte a koncertet és sajnos a kedvenc számomat pont akkor adták amikor még a sorban álltunk. Csalódás volt, hogy kiérve a WC előteréből a nyílt térre, oda ahonnan már látni is lehetett a zenekart (persze jó távolról, és látszólag csak pár bolha ugrált a színpadon), szóval kiérve ide, sokkal rosszabbul szólt a zene mint eddig. A hatalmas térben elveszett a zene és egy nagy recsegő morajlás hallatszott.
Még megálltunk egy italárusító pult előtt. Az árakat nézve mintha külföldön járnánk, gondoltuk hogy drága lesz de azt nem, hogy ennyivel. Egy üveg áráért adtak egy pohárral. Mivel nem engedtek be semmit a kapunál, vettünk némi innivalót. Úgy látszik az egyetlen fontos dolog az, hogy legyen fogyasztás, az hogy leszúrják egymást az emberek vagy lelövik a fellépőket, senkit nem érdekelt.
Végre elindultunk a helyünk felé. A vasráccsal elkerített szektorok előtt jegyellenőrök voltak, akik megnézték az ember jegyét, és csak azokat engedték be oda, akiknek oda szól a jegyük. Elméletileg. Megmutattuk, beléphettünk, elhelyezkedtünk a mocskos, hideg üléseken és körbenéztünk. Még elég foghíjas a nézőtér, jó nagy szél van, alig hallani szegény High on Fire zenéjét (esküszöm a WC-ben jobban hallottam), és nem látni semmit a színpadi történésekből mert még nem működnek a kivetítők. Előttünk egy 10-15 fős társaság Tankcsapda dalokat és foci indulókat énekel felváltva, sok-sok sört vedelve közben. Körülbelül öt percet üldögéltünk és próbáltunk kivenni valamit a zenéből, mikor ismerősök böködtek hátulról. Otthagytuk a helyünket és kimentünk a rácson kívülre. Hamarosan vége is lett a High on Fire koncertjének. Nagyon sajnálom, hogy ennyire elszarták a hangosítást. Hamarosan jött a Volbeat. Őket annyira nem szeretem és nem is ismerem, így kint maradtunk a Volbeat végéig. Az ő hangosításuk jobbra sikerült, bár lehetett volna jobb is. Nem lényeg, rájuk nem voltunk kíváncsiak. Nem játszottak sokáig, vagy csak gyorsan elrepült az idő, hangolni kezdett a Metallica. Nyilvánvalóvá vált, hogy az ő hangosításukkal nem lesz gond. Eddig a fülünket erőltettük, hogy halljuk az előzenekarok zenéjét, most a hangunkat erőltettük, hogy túlüvöltsük a dobot és a gitárokat. Elindultunk hát vissza a helyünkre. Időközben jócskán megnőtt a tömeg, jóval nehezebb volt keresztülvergődni a népeken mint egy órával ezelőtt. A szektornál álló ellenőr közben eltűnt. Odébb beszélgetett egy másikkal, így gyakorlatilag innentől kezdve oda ült az ember ahol helyet talált magának, akár a harmincezer forintos ülőhelyre is ülhettünk volna.
A helyünkre érve újabb meglepetés fogadott. Egy merev részeg fickó pihentette megfáradt tagjait a székeinken. Józanabb barátja készségesen visszahúzta fáradt barátját, így leülhettünk, bár a fickó nem viselte túl jól a mozgatást, öklendezni kezdett, majd aludt tovább csendesen. Ahogy hangolt a Metallica, egyre emelkedett a hangulat, ugyanakkor egyre csökkent a hőmérséklet, és egyre erősebb szagokat árasztott a mögöttünk hortyogó alak. Sajnos többszöri kérésünkre sem akarták elszállítani onnan a fickót. Szerencsére az esőnek híre sem volt, szép csillagos volt az égbolt. Úgy látszik sok foci drukker szereti a Metallica zenéjét, mert hullámzásba kezdett a tömeg, ezzel múlatva az időt a hangolás és a koncert kezdése közötti csendes percekben.
Végre felcsendültek a Creeping Death első szólamai és a tömeg szinte megőrült. Az előttünk ülő (vagyis a hangolás óta álló) ember extázisba esett és sört tartó kezeit széttárva üvöltött, kabátja denevér szárnyként feszült ki karjai között, teljesen kitakarva a mögötte lévők elől a kilátást. Kissé távolabb volt pár szabad ülőhely egymás mellett, fogtuk hát magunkat és átköltöztünk, magunk mögött hagyva a bűzölgő kupacot és a részeg batmant. A For Whom The Bell Tolls közepére már az új helyünkön ültünk, végre nyugalomban, kényelemben, elsőrangú kilátással. Minden rendben volt, a látvány, a hangulat, a hang, a zene, és a végén mikor elbúcsúztak, elégedetten bár kissé átfagyva indultunk neki a haza vezető útnak. Meglepő volt, hogy az a nagy embertömeg milyen hamar kijutott a stadionból.
Nagyszerű koncert volt, és életre szóló élmény. Valószínűnek tartom, hogy a Metallica többet nem jön Magyarországra koncertezni, de remélem hogy tévedek és itt lesznek mégis, és akkor remélem ott leszek újra én is.
Kritikák:
http://index.hu/kultur/zene/2010/05/15/langyos_metalhakni/
http://quart.hu/cikk.php?id=5034
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy megírod a véleményed. Az üzenetek csak moderálás után jelennek majd meg. Várj türelemmel.